A Csodanő férje az arcunkba dörgöli, hogy milyen jó neki

Yaron Versano és Gal Gadot
Vágólapra másolva!
A büszke férfi ennél királyabb pólót nem is választhatott volna magának.
Vágólapra másolva!

Az idén eddig jobbára feledhető szuperprodukciókkal állt elő Hollywood, kellemes meglepetés volt viszont a Wonder Woman, amely lelkes kritikák tömkelegét kapta, és a nézők is szeretik, ezt bizonyítja, hogy a szokásosnál sokkal kisebb mértékben esik vissza a film nézettsége az amerikai mozikban.

Gal Gadot a Wonder Woman című filmben Forrás: InterCom

A csodanőt megformáló Gal Gadotból végérvényesen sztárt és példaképet csinált a szuperhősfilm. A férje, Yaron Versano is nagyon büszke a színésznőre, és ezt egy frappáns pólóval hozta a világ tudomására. Az Instagramjára posztolt fényképen egy fekete pólóban feszít a felesége mellett, amelyen két ábra látható. A női vécékből ismert rajz alatt az áll, hogy „a te feleséged”, míg Wonder Woman sziluettje alá az van írva, hogy „az én feleségem”.

#mywife #therealwonderwoman ❤️

JaronVarsano (@jaronvarsano) által megosztott bejegyzés,

A pár kilenc évvel ezelőtt házasodott össze, két közös gyermekük van (mindkettő lány), az ötéves Alma, illetve Maya, aki az idén márciusban született.

Ha még létezik olyan ember, akit a film nem győzött meg arról, hogy Gadot egy csodanő, az nézze meg a színésznő legutóbbi Instagram-bejegyzését. Apák napján tizenkét sütivel köszöntötte Versanót, amelyekre az volt angolul írva, hogy „a legjobb apának!”

És ha még ez sem lenne elég, menjen vissza néhány képet Gadot Instagramján. A kétgyermekes anyuka álmatlan éjszakájáról, majd korai ébredéséről ír a bejegyzésben. Neki a kávé segített, míg az idősebbik lányát egy mesefilmmel foglalta le. „Mindig le tud nyűgözni, hogy a legegyszerűbb dolgok tesznek minket a legboldogabbá” – olvasható a reggel készített fotó mellett.

Wonder Woman nem csak a saját gyerekeire van nagy hatással. Patty Jenkins rendező posztolt egy összefoglalót arról a Twitteren, hogy egy hét leforgása alatt, mekkora felfordulást keltett a csodanő egy óvodában.

„Amikor felnövök, én is sok száz nyelvet akarok beszélni, mint Diana” – mondta az egyik kislány, egy másik pedig még a Jégvarázs-nál is jobbnak találta a Wonder Woman-t. A film megnézése után azt játszották a lányok az óvodában, hogy amazonok, és még egy Vasember-rajongó kisfiút is meggyőzött a Wonder Woman. Azt mondta, hogy csodanős ebéddobozt akar magának.

Nagy mellek nélkül is mindenben szupererős

Amikor Gal Gadot-t kiválasztották Wonder Woman szerepére, a rajongók felháborodtak, mondván, a színésznőnek kicsi a melle, egyáltalán nem olyan alakja van, mint a szuperhősnek. Azóta eltelt három év, bemutatták a Batman Superman ellen: Az igazság hajnalát, és hiába nem szerepel a címben, az uralkodó vélemény szerint a Csodanő elhomályosítja a két másik szuperhőst. Ki ez a vékony, de annál keményebb nő?

A fentiekből egyértelmű, hogy Gadot boldog házasságban él, de így is vicces az a pár másodperces tévéinterjú-részlet, ami két hete szép kört futott az interneten. Ebben a 32 éves színésznő olyan áhítattal nézi jóképű filmbéli partnerét, Chris Pine-t, mintha arról is megfeledkezne, hogy hol van, majd hirtelen magára eszmél, és zavarodottan lesüti a szemét. „A pillanat, amikor Gal Gadot-nak eszébe jutott, hogy már házas” - kommentálták a dolgot a Twitteren.