Felhagy a színészettel Daniel Day-Lewis, az egyetlen ember az Oscar-díj történetében, aki háromszor is elnyerte a legjobb színésznek járó elismerést (A bal lábam-ért, a Vérző olaj-ért és a Lincoln-ért), illetve további két alkalommal jelölték Oscarra (a New York bandái és Az apám nevében című filmekért).

Daniel Day-Lewis 1990-ben, 2008-ban és 2013-ban A bal lábamért, a Vérző aranyért és a Lincolnért elnyert Oscar-díjjalForrás: AFP

A hírt a Variety-hez eljuttatott közleményben megerősítette a színész szóvivője, Leslee Dart is: „Daniel Day-Lewis mostantól nem fog színészként dolgozni. Nagyon hálás az összes alkotótársának, akikkel az évek során együtt dolgozhatott, illetve a közönségnek is. Ez egy személyes döntés, amit sem ő, sem pedig a képviselői nem fognak kommentálni a továbbiakban.”

Daniel Day-Lewis Az utolsó mohikán című filmbenForrás: InterCom

A hatvanéves színész utolsó alakítását Paul Thomas Anderson a divat világában játszódó Phantom Thread című filmjében fogja nyújtani, ami most karácsonykor kerül az amerikai mozikba.

A már említett Oscar-nyertes és -jelölt szerepei mellett Day-Lewis emlékezetes alakítást nyújtott többek között az 1992-es Az utolsó mohikán-ban, Martin Scorsese Az ártatlanság kora című kosztümös drámájában, a Szoba kilátással című Merchant-Ivory filmben, A lét elviselhetetlen könnyűsége című Kundera-regény adaptációjában, illetve meleg suhancként Stephen Frears Az én szép kis mosodám című alkotásában.

Daniel Day-Lewis és Michelle Pfeiffer Az ártatlanság kora című filmbenForrás: InterCom

„Sokkoló!” - írta a Variety újságírója a hír címébe, pedig Day-Lewis visszavonulása minden, csak nem sokkoló. Az 1997-es A bunyós című dráma után öt évre kivonta magát a forgalomból, és például tíz hónapon át cipésznek tanult Firenzében a híres olasz mester, Stefano Bemer keze alatt.

2002-ben Scorsese visszacsábította a kamerák elé a New York bandái pszichopata bandavezérének hálás szerepével, de az azóta eltelt tizenöt évben mindössze öt filmet forgatott, köztük Fellini 8 és fél című önéletrajzi ihletésű alkotása alapján készült Kilenc című rosszemlékű musicalt.

Daniel Day-Lewis és felesége, Rebecca Miller a 2013-as Oscar-gálánForrás: AFP/Frederic J. Brown

A színész felesége immár 21 éve Rebecca Miller filmrendező (a híres drámaíró, Arthur Miller lánya), két közös gyermekük született. Day-Lewisnak van még egy 22 éves fia, akinek az édesanyja a neves francia színésznő, Isabelle Adjani.