Ezzel el is dőlt, melyik színész nyeri jövőre az Oscart

A legsötétebb óra
Vágólapra másolva!
A Winston Churhillt alakító Gary Oldmant szinte fel sem lehet ismerni A legsötétebb óra első előzetesében, de azt a vak is látja, hogy a játéka bámulatos. Senki nem fog meglepődni, ha a jövő évi Oscar-gálán az ő nevét húzzák majd ki a borítékból.
Vágólapra másolva!

A legsötétebb óra igazi Oscar-film: Gary Oldman szinte teljesen átváltozott, hogy eljátszhassa Winston Churchillt, lelkesítő beszédek hangzanak el benne és a történelem sorsfordító pillanatait eleveníti fel. Ettől persze még tűnhetne érdektelennek az életrajzi dráma első előzetese, de a legkevésbé sem az. Oldman bámulatos színészi játéka rögtön beszippantja az embert.

A film Churchill kormányzásának elejére koncentrál és egy nagy barátságtalan medvének ábrázolja az államférfit. Bemutatja a nehézkes megválasztását, meghallgathatjuk első rádiós beszédét és megnézhetjük, hogyan tüzelte fel az országát a második világháború első éveiben.

Gary Oldman A legsötétebb óra című filmben Forrás: UIP-Duna Film

A béketárgyalásoktól mereven elzárkózott, az előzetes egyik legemlékezetesebb mondatában Hitlert egy vadállathoz hasonlította: „Nem egyezkedhetsz egy tigrissel, amikor a fejed a szájában van.” Oldman a Suszter, szabó, baka, kém-mel már begyűjtött egy Oscar-jelölést (amúgy botrányos, hogy eddig egyetlen egyszer jelölték csak), semmi meglepő nem lesz abban, ha most meg is kapja a szobrot Churchill megformálásért.

A cikkbe az angol nyelvű előzetest illesztettük be, hogy Oldman hangjával lehessen élvezni, de már magyar szinkronos változat is létezik belőle, azt itt nézheti meg.

Gary Oldman szeret átváltozni a kamera előtt, és szélsőségesen eltérő karaktereket megformálni. Volt ő már punklegenda a Sid és Nancy-ben, rasztahajú gengszter a Tiszta románc-ban, fura gonosztevő Az ötödik elem-ben, mocskos zsaru a Leon, a profi-ban, Drakula és Beethoven, de az is jól áll neki, amikor a harsányság helyét a visszafogottság veszi át nála. Emlékezetes szerepe volt a szinte mindig higgadt Gordon nyomozó Christopher Nolan Batman-trilógiájában, és John le Carré kémjeként is inkább lenyelte volna a nyelvét, mint hogy kiabáljon.

Gary Oldman Az ötödik elemben, a Drakulában, a Tiszta románcban és a Sid & Nancy-ben Forrás: InterCom / UIP Dunafilm / Flamex / Mokép

A filmet Joe Wright jegyzi, akinek nagy gyakorlata van a kosztümös drámák rendezésében, ő rendezte a Vágy és vezeklés-t és az Anna Karenina legutóbbi feldolgozását is. A Downton Abbey szereplőjének, legutóbb a Nyomd, bébi, nyomd-ban cukiskodó Lily Jamesnek sem volt újdonság, hogy egy múltban játszódó filmben kapott szerepet. Churchill feleségét Kristin Scott Thomas (Az angol beteg), VI. György királyt Ben Mendelsohn, a Zsivány Egyes becsvágyó birodalmi tisztje formálja meg.

A legsötétebb órá-val és a Dunkirk-kel kiváló duplavetítést lehetne szervezni: míg az előbbi a politikai folyamatokat részletezi, megmutatja Churchill erőfeszítéseit a bekerített szövetséges haderő kimentésére, addig Christopher Nolan filmje a nagyszabású evakuációt eleveníti fel.

A Dunkirk-re már csak egy hetet kell várnunk, A legsötétebb órá-ra viszont még fél évet. A történelmi dráma január 18-től látható a magyar mozikban.

Moziplakát A legsötétebb óra című filmhez Forrás: UIP-Duna Film