Szabó Erika majd felfalta vőlegényét az oltár előtt

Szabó Erika a Nyitva forgatásán
Vágólapra másolva!
Mit tegyen egy eltunyult pár, ha fel akarja éleszteni a régi tüzet a kapcsolatukban? Mi lenne, ha félrelépések helyett együtt keresnének megoldást nyitott kapcsolatban? Erről szól Nagypál Orsi első nagyjátékfilmje, a Filmalap 317 millió forintos támogatásával készülő Nyitva című romantikus komédia. Kint jártunk a nyitójelenet forgatásán, ami ízelítőt nyújtott abból, hogyan játszik majd a film a rom-komos klisékkel. A jelenet meglepetésszereplője Szabó Erika volt, akit utoljára 2010-ben láthattunk a vásznon, úgyhogy alaposan ki is faggattuk, miért tartott eddig a visszatérés, és bánja-e a kiesett időt.
Vágólapra másolva!

A fővárosi Füvészkertben nagyjából százfős násznép legyezi magát a tűző napon. Várják, hogy elkezdődjön a szabadtéri esküvő, az anyakönyvvezető már az oltárnál áll. Csakhamar megjelenik Szabó Erika klasszikus menyasszonyi ruhában, a büszke örömapával az oldalán. Ahogy végigvonulnak a virágkapu alatt és a násznép széksorai között, minden csillogó tekintet rájuk szegeződik.

Szabó Erika a filmbéli apjával a Nyitva forgatásán Fotó: Piti Marcell / Megafilm

Néhány cseppet sem elhanyagolható körülmény utal arra, hogy nem a Barátok közt második Tildájának, a Thália Színház társulati tagjának esküvőjén járunk, hanem Nagypál Orsi készülő első nagyjátékfilmje, a Nyitva nyitójelenetének forgatásán. Például a szalmakalapos rendező időnként úgy instruálja a násznépet, hogy legyen köztük olyan is, aki rosszmájúan tekint a „világ legszebb menyasszonyára”, és azon filózik, vajon mennyibe kerülhetett a ruhája.

Radnay Csilla és Nagypál Orsi rendező a Nyitva című film forgatásán Fotó: Csudai Sándor - Origo

Szintén árulkodó jel, hogy Szabó Erikának és a filmbéli édesapját játszó statisztának fahrtsínek között kell oly eleganciával lépdelnie, mintha a fűre terített szőnyegen közlekednének. És az sem megszokott látvány, hogy a szertartás végén az ifjú pár heves csókcsatába merül, szinte felfalják egymást, az anyakönyvvezető pedig feszengve próbálja jelezni nekik, hogy ezzel azért nem ártana várni a nászéjszakáig.

Ironikus giccsel és rongyrázással indul

Az esküvő díszletezésében túlcsorduló giccsesség nem véletlen. Nagypál Orsi a Filmklubnak adott interjújában szembehelyezkedett a magyar romantikus vígjátékok általánosságban túl harsány, túl reklámos esztétikájával; az élő hárfazene, a virágköltemények, a puccba vágott közönség, az érzelmek jelenet végi túláradása nyilván ennek, meg az amerikai álomnak mutat fricskát. Herbai Máté operatőr még egy kristálygyöngyfüzért is belógatott a kamera lencséje elé, hogy az így keltett fényhatással álomszerűbbnek tetsszen a menyegző.

Herbai Máté operatőr és a hárfázó lány a Nyitva forgatásán Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Nyitva főszereplője a szóban forgó anyakönyvvezető, Fanni, akit Radnay Csilla játszik. A színésznő az Origónak elmondta, tapasztalatai szerint ez a fajta esküvői giccs már nem csak a hollywoodi filmekben vagy a magyar romkomokban, hanem a valóságban is egyre többször megfigyelhető.

Radnay Csilla a Nyitva című film forgatásán Fotó: Piti Marcell / Megafilm

A férfi főhős, Kovács Lehel, aki a párját alakítja, ebben a jelenetben nem szerepelt; a Nyitva arról szól, hogyan próbálják meg felrázni szeretetteljes, elkényelmesedett kapcsolatukat, és döntögetnek különféle tabukat a monogámiával kapcsolatban.

Nem a szex lesz a legnagyobb tabu

Apropó, tabudöntögetés, Radnay hangsúlyozta, hogy nem szoftpornót forgatnak, elsősorban a témák felnőtt tálalásában, a nyitott kapcsolatok természetének boncolgatásában lesznek bevállalósak. „Ebből persze nem kihagyható a szexualitás, és az egy nagyon jó dolog, hogy erről ma már beszélhetünk” – fogalmaz a színésznő. De a film „mégiscsak két ember szerelméről, kapcsolatáról szól, annak minden buktatójával, és én ezt kezdettől fogva nagyon szerettem benne.”

Kovács Lehel és Radnay Csilla a Nyitva forgatásán Fotó: Piti Marcell / Megafilm

Ezzel együtt a Nyitva nem egy prűd romantikus vígjáték, és arra a kérdésünkre, hogy a korhatáros jellege – ha nem is 18, de 16 karikás – okozott-e bármi fejtörést a szerep elvállalásakor, Radnay igennel felel. „Én magam a korszellemnél eggyel intimebb dolognak gondolom a szexualitást, mint amennyi szó esik róla és ahogy” – meséli. Ám ez egyben azonosulási pont is volt Fanni gátlásos, „kicsit talán túlságosan szabálykövető” karakterével. „Érdekes volt azon gondolkozni, hogy ha nem erre figyelek oda a könyvben, akkor is működik-e, és működik” – teszi hozzá Radnay.

Radnay Csilla, Jordán Adél és Tenki Réka a Nyitva forgatásán Fotó: Piti Marcell / Megafilm

Ami inkább megijesztette, az a feladat nagysága, tudniillik, hogy gyakorlatilag elsőfilmesként rögtön egy főszerepet kell eljátszania, mert a Nyitva nagyon hangsúlyosan Fanni figurája köré épül. Színházi közegből érkezve ráadásul a filmezés sajátos igényeit is meg kellett szoknia, „teljesen más építkezést igényel egy filmes karakter”. Mivel azonban nagy filmszerelmesnek vallja magát, úgy tűnik, egyelőre nagyobb az öröm, mint az ijedelem, amiért végre-valahára kipróbálhatja magát kamerák előtt.

Szabó Erika még a színpadra is kamerákat képzel

Szabó Erikának ilyen irányú gondja nincsen, sőt a Barátok közt-ben töltött hat éve alatt megtanult otthonosan mozogni a kamerák előtt, megnyugtató, biztonságos terepnek érzi a filmezést. Neki épp a színházi közeg okozott eleinte némi nehézséget: mint azt az Origo riporterének elmesélte, a színművészetin az első jeleneteinél úgy gyűrte le a lámpalázát, hogy mielőtt kilépett volna a színpadra, azt mondta magának: „Forog, tessék!”

Herbai Máté és Szabó Erika a Nyitva című film forgatásán Fotó: Piti Marcell / Megafilm

Szabó Erika mindössze a nyitójelenetben tűnik fel, szerepeltetése tulajdonképpen cameónak, gegnek tekinthető: íme egy arc, akit a nagyközönség jól ismer a magazinok címlapjáról meg egy szappanoperából, amint szappanoperába és magazinba illő esküvővel üti fel a vígjátékot. Amikor arról kérdeztük, hogyan került a filmbe, azt felelte, maga sem tudja: egy nap felhívták, hogy lenne-e kedve egy ilyen pici szerephez, ő pedig örömmel rábólintott.

Szabó Erika és Nagypál Orsi a Nyitva című film forgatásán Fotó: Piti Marcell / Megafilm

A színésznő ezen a nyáron rengeteget forgatott: „szexi pszichológusnőt” alakít a Holnap tali című websorozatban, szerepelni fog a Duna TV-n futó Csak színház és más semmi sorozatban, valamint Vámos Zoltán Izzik a galagonya című, decemberben mozikba kerülő filmjében. Ez a munkamennyiség – meg eleve, Szabó Erika jelenléte a Nyitva forgatásán – főleg azért lehet meglepő, mert a színésznőt először és utoljára a 2010 végén bemutatott Üvegtigris 3-ban láthattuk a vásznon.

Felesleges a múlton rágódni

Nem unatkozott persze az azóta eltelt hét évben. Kijárta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (2015-ben végzett), egy évig szabadúszóként dolgozott, sikeresen megpályázott egy három hónapos berlini workshopot, forgatott tévés pilotokat, és 2016 óta a Thália színház társulatát erősíti. De az is tény, hogy a sorozatos ismertségét és a népszerű Üvegtigris-szériában való feltűnését akár egyből megpróbálhatta volna kamatoztatni a 2010-es évek elején.

Szabó Erika az Üvegtigris 3 című filmben Forrás: Szuez Film Kft.

Mégis úgy döntött, egy időre hátat fordít a filmezésnek; az egyetemi osztályát nem is engedték el semmilyen külső munkára. Pedig az Üvegtigris 3 után sok megkeresés volt, sok mindenről le kellett mondani a színművészeti kedvéért. „Lehet, hogy forgattam volna még kettő valamit, és aztán soha többé semmit – véli, s emiatt nem szokott rágódni azon, mi lett volna, ha más irányba indul. – Nem gondolom, hogy az én életemben ez egy törés volt. Ha még egyszer csinálnám, ugyanezt az utat választanám.”

A kislányból egy csapásra nagymama vált

Más kérdés, hogy a diploma megszerzése óta is eltelt két év, ez alatt az idő alatt néhány osztálytársa már forgatott, például ifj. Vidnyánszky Attila a Veszettek-et, az Aranyélet-et és A Viszkis-t, Vecsei Miklós pedig az Egynyári kaland-ot. Szabó Erika ezen sem frusztrálja magát, mivel szeret színpadon dolgozni, és egyelőre úgy érzi, pont akkor futottak be az idei nyárra az első felkérések, amikor már nagyon szeretett volna forgatni is.

Szabó Erika és Tóth Eszter a Thália Színházban futó A főnök meg én meg a főnök című előadásban Fotó: Csatáry-Nagy Krisztina / Thália Színház

Közben sokat változott, mikor milyen szerepekkel találták meg. Az egyetem elején a korkülönbséget az osztálytársaival nehéz lett volna nem észrevenni: a színésznő mesélte, annak idején milyen fura volt, amikor együtt ünnepelte a 25. születésnapját a 17 éves Vidnyánszkyval. „Ő kisfiú volt, én meg nő.”

Szabó Erika, Tóth Jankó, ifj. Vidnyánszky Attila, Bach Kata és Csapó Attila harmadévesként a Hamlet című előadásban Fotó: Nagy Marcell / SZFE

Az egyetemen így ő lett a rangidős: előtte sokáig mindenki kislányként tekintett rá, ott meg szinte csak anyákat és nagymamákat játszhatott. Azóta viszont előnyként éli meg, hogy idősebb fejjel végzett: nem a sztenderd naívákkal keresik meg, hanem olyan színházi és filmes szerepekkel – vagány vampokkal, harmincas doktornőkkel –, amelyek már az ő korosztályához, érettségéhez passzolnak.

Olyan női film készül, ami nagyon ritka

Azt mind a két megkérdezett színésznő kiemelte, hogy a forgatás jó hangulatban, szabad, kreatív szellemben zajlik, és nagyon szeretnek együtt dolgozni Nagypál Orsival. „Tudja, mit akar, és jó energiákat közvetít” – fogalmaz Szabó Erika. A sajtónapon pont azt lehetett megfigyelni, milyen flottul pörög a forgatás: a snittek többségét rövid próba után legfeljebb kétszer-háromszor vették fel, és már mentek is tovább, de olyan is volt, amit elsőre megvettek.

Radnay Csilla, Wunderlich József és Szabó Erika a Nyitva forgatásán Fotó: Csudai Sándor - Origo

És hogy milyen filmre számíthatunk? Radnay Csilla válasza: „Olyan fajta női filmre, amiből nagyon kevés van”, női író-rendezővel, amire nincs sok magyar példa, de még külföldön is ritka dolog, követendő példaként Juliette Binoche filmjeinek témakezelését említi. Illetve, nem súlyos mélydrámára. „Nem szégyelljük, ez vállaltan komédia , annak ellenére, hogy a problémafelvetés valós és néha drámai. De első lépésként jól röhögjük ki magunkat.”