Bill Murray elsírta magát egykori sikerén

A sztárt teljesen letaglózta az Idétlen időkig című legendás komédiájából készült musical. Azt is elmondta, hogy miért.

A jövőre huszonöt éves Idétlen időkig Bill Murray egyik legnépszerűbb filmje, a színészt alighanem legalább annyiszor megállítják az utcán a rajongók e miatt a vígjáték miatt, mint az idegesítő Ned Ryerson a mormotanapról tudósító, időhurokba kerülő Philt. A filmből nemrég Broadway-musical készült, és az áprilisban debütált darab közönségében tegnap maga Bill Murray is helyet foglalt.

Bill Murray az előadás után egy rajongóval Forrás: Origo

A New York Times jelenlévő újságírója, aki az este folyamán valószínűleg többször bámult a színészre, mint a színpadra, részletesen beszámolt Murray viselkedéséről. A nagy mókamester hírében álló Murray a darab szünetében a közönséget szórakoztatta, kifelé menet poénból átmászott egy üres sorban üldögélő nőn, mentolos cukorkákat osztogatott, és rehabot tanácsolt egy mankóval közlekedő kislánynak.

Bill Murray és az Idétlen időkig előadás főszereplője, Andy Karl Forrás: Hilary Swift / The New York Times

Az előadást viszont átszellemülten nézte, bólogatott a zenére, Ned Ryerson első színre lépésénél a levegőbe öklözött, majd később többször is könnyekig hatódott. Az előadás után személyesen gratulált a társulatnak, és rögtönzött beszédet is tartott, melyben a Panama-csatorna építésével egyenértékűnek nevezte a musicalt. Az újságíró kérdéseire elmondta, teljesen letaglózta, amit látott, és azért sírta el magát, mert:

„A darab alapgondolata az újrakezdés. Hogy még egyszer nekifuthatunk. Amikor a társulat kórusban énekli, hogy holnap is új nap virrad, az egy gyönyörű gondolat. Ez az előadás más, mint a tipikus Broadway-musicalek.”

A musicalt először 2016-ban mutatták be Londonban, onnan költözött át New Yorkba, idén hét Tony-díjra jelölték. A lelkes kritikák mind kiemelik a Philt játszó Andy Karl sokoldalú alakítását, valamint, hogy olyan mellékszereplők is megható szólókat énekelnek, mint a Phil által cseles módon meghódított Nancy.

A darab sötétebb vizekre is mer evezni, mint a film, amiben Harold Ramis rendező a humort tartotta elsődlegesnek. (Össze is vesztek ezen Murray-vel, aki filozofikusabbra vette volna, évtizedekig nem álltak szóba utána.) A nagyszabású nyitószámot például mindig megismétli a társulat, valahányszor újrakezdődik a nap, amitől az eltúlzottan vidám előadásmód egyre hátborzongatóbbá, nyomasztóbbá válik. „És én még azt hittem, hogy Sartre Zárt tárgyalás-ában szenvednek a legjobban a szereplők” – írja a New York Times színikritikusa.

A musicalt ugyan csak azok láthatják, akik kiutaznak érte New Yorkba, de akit érdekel, az a zenei anyagot meghallgathatja az iTunes-on vagy a Spotifyon.