Ha csak a számokat nézzük, szép siker volt Chris Pratt és Jennifer Lawrence űrrománca, az Utazók, hiszen majdnem megháromszorozta a 110 millió dolláros költségvetését. De sokan botrányosnak ítélték a filmet, pontosabban a történet egyik mozzanatát (és innen értelemszerűen spoilerek következnek), amikor a hibernációból felébredt gépész (Pratt) felkelti az egyik utastársát (Lawrence), hogy ne egyedül töltse el az utazásból hátralévő kilencven évet, de ezzel egyben halálra is ítéli a nőt.
Súlyos erkölcsi döntés, amit a forgatókönyv nem járt alaposan körbe, és egy akciódús fináléval megpróbálta elkenni a problémát. Nem akart antihőst faragni Chris Prattből, se végiggondolni a kényes döntést, és úgy tett, mintha szép romantikus filmet lehetne kerekíteni ebből a történetből.
Pedig nem lehetett, erre hívták fel a figyelmet a kritikák (köztük a miénk is), és erre jött rá később Jennifer Lawrence is, aki a Vogue friss interjújában egyetértett azokkal, akik szerint azzal kellett volna kezdődnie a történetnek, hogy felébred az ő karaktere.
„Csalódtam magamban, amiért nem szúrtam ki ezt. A forgatókönyvet gyönyörűnek találtam – egy kifacsart, bonyolult szerelmes történetnek. A film egyáltalán nem volt kudarc, és nem is szégyellem egyáltalán. Csak jobban bele kellett volna ásnom magam pár dologba, mielőtt igent mondtam rá.”
Ebben a változatban Lawrence szemén keresztül ismertük volna meg a történetet, vele szimpatizáltunk volna, amikor lelepleződik a film nagy csavarja, a gépész döntése pedig valószínűleg egy flashbackben bontakozott volna ki. Máshova tolhatták volna a hangsúlyokat, és az is jobb lett volna talán, ha a párnak hosszú szembesítések és beszélgetések során kell megoldania a problémáját, és nem úgy, hogy az űrhajót fenyegető katasztrófa eltereli a figyelmüket.
