Megváltak a Star Wars 9 rendezőjétől

Colin Trevorrow
Colin Trevorrow 2015-ben a Jurassic World berlini premierjén
Vágólapra másolva!
Nem könnyű a rendezők élete a messzi-messzi galaxisban. A Zsivány Egyes-t az utómunkálatok során vették ki Gareth Edwars kezéből, a Han Solo-filmről forgatás közben rúgták ki a zseniális A Lego kaland alkotóit, tegnap pedig kiderült, hogy a Star Wars 9-et sem az fogja elkészíteni, akire eredetileg rábízták a filmet.
Vágólapra másolva!

A Han Solo-film után a Star Wars 9 rendezőjétől is megvált a Lucasfilm. Júniusban jelentették be, hogy három héttel a forgatás vége előtt kirúgták Phil Lordot és Chris Millert, mert nem egyeztek az elképzeléseik Kathleen Kennedy producerével, most pedig Colin Trevorrow (Jurassic World) hagyta ott a Star Wars 9-et „közös megegyezéssel”.

Colin Trevorrow a Jurassic World forgatásán Forrás: UIP Dunafilm

A hírt robbantó Variety úgy tudja, a Lucasfilm a forgatókönyvben nem tudott megegyezni a rendezővel. Múlt hónapban új írót szerződtettek, hogy átdolgozza a történetet, és elképzelhető, hogy Jack Thorne annyira megváltoztatta Colin Trevorrow és Derek Connolly forgatókönyvét, hogy a rendező már nem akarta ahhoz a nevét adni. Edgar Wright is ezért hagyta ott A Hangyá-t: a Marvel átíratta a könyvét, és ha úgysem tudta volna megvalósítani az elképzeléseit, inkább felállt a rendezői székből.

A Disney-vezér Bob Iger és Kathleen Kennedy a Zsivány Egyes hollywoodi premierjén Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jesse Grant

Az átdolgozásban közrejátszhatott Carrie Fisher tavalyi halála is, a Star Wars 9-ben ugyanis fontos szerepet szántak Leia tábornoknak. Azt pletykálták, ha Az ébredő Erő Han Solo, Az utolsó Jedik pedig Luke Skywalker filmje a nagy öregek közül, akkor a Star Wars 9 Leiáé lesz. És mivel a Lucasfilm nem akarta számítógépes technikával feltámasztani a színésznőt, mint a Tarkin tábornokot játszó Peter Cushingot a Zsivány Egyes-ben, alaposan bele kellett nyúlni a történetbe.

Trevorrow-nak a keményvonalas Star Wars-rajongók között sem volt sok drukkere, tavaly petíciót is indítottak, hogy eltávolítsák a Star Wars 9 éléről, és a negatív hangok az új filmje, a kritikusok által elborzasztó giccsnek minősített The Book of Henry fogadtatása után még jobban felerősödtek. A rendező még annak is szükségét érezte, hogy egy interjúban megmagyarázza, miért ő a megfelelő választás a Star Wars 9-re (gyerekkori SW-rajongásra hivatkozott), és azt állította, mindenben együtt döntenek a producerrel, azaz Kathleen Kennedy-vel.

Jaeden Lieberher és Jacob Tremblay a The Book of Henry című filmben Forrás: Focus Features / Alison Cohen Rosa

„Nem úgy történik itt a dolgok, hogy magamra zárom az ajtót, a producerek kint dörömbölnek, én pedig azt kiabálom, hogy „Én hozom a döntéseket!”. Ennél sokkal jobban együttműködünk. A legjobb forgatókönyv bármilyen film számára az, ha a producer, az író és a rendező ugyanazt a filmet akarja megcsinálni” - nyilatkozta Trevorrow júliusban a The Hollywood Reporternek, de már akkor sem egy ideális forgatókönyvben élhetett, az amerikai szaklapok szerint ugyanis többször is összekülönbözött a stúdióval azon, hogy milyen irányba vigyék el a Star Wars 9 történetét. (Azt is mondják, hogy a rendező mellényúlása nem játszott szerepet a távozásban, mert a Lucasfilm már a megjelenés előtt látta a The Book of Henry-t.)

Rian Johnson Forrás: AFP/2013 Getty Images/Kevin Winter

A Deadline úgy véli, Rian Johnson, Az utolsó Jedik rendezője veheti át a bajba került filmet. J.J. Abrams neve is felmerült lehetséges rendezőként, de ezt a híresztelést hamar megcáfolták. Johnsonról viszont sokáig úgy tudtuk, hogy ő írta a kilencedik epizód történetét, és egy időben az is felmerült, hogy ő fogja rendezni a filmet. Júliusban azt írta ki a Twitterre, hogy bármikor szívesen nekivágna egy újabb Star Wars-nak, annyira jól érezte magát Az utolsó Jedik készítése közben. Azt a filmet problémáktól mentesen levezényelte, így a Lucasfilm részéről tényleg ő lenne a logikus választás.

A Star Wars 9 premierjét eredetileg 2019. május 24-re tűzték ki, a forgatás jövő év elején kezdődött volna. Valószínűleg nemsokára kiderül, hogy a Lucasfilm tartja-e magát ehhez a menetrendhez.