Nem tudtunk nevetni az új magyar vígjátékon

2017.09.27. 12:39

Azt mondják, vígjátéknemzet a miénk, manapság mégis ritkán kerül magyar vígjáték a mozikba. A hiányt a Hetedik alabárdos igyekszik pótolni, ami a magyar színházi életből farag szatírát: Nagy Ervin a hiú színészmacsót, Ujlaki Dénes az öreg alkeszt figurázza ki, Sárközi-Nagy Ilona pedig – akit anno a magyar Uma Thurmannek kiáltottunk ki – tele van rejtéllyel. Bánki Gergely és Bezerédi Zoltán még azt is viccesen adják elő, hogy levizelnek a zsinórpadlásról. Mégis, mi mehetne itt félre?

Fiatal rendezők szeretnek „így jöttem” filmmel indítani, és arról beszélni, amit huszonpár évük alatt átéltek, mint például Reisz Gábor, akinek a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-nal sikerült megfogalmaznia, milyen a tízes évek Pestjén kallódni, csajok miatt búslakodni, BKV-n parázni, és elvágyódni innen messzire csak azért, hogy végül úgyis visszajöjjünk Budapestre. Be is ment érte a moziba több mint 65 ezer ember, és levonta belőle a tanulságokat a Filmalap: egy évre rá beüzemelték az Inkubátor Programot, ami elsőfilmeseknek ad lehetőséget, hogy potom pénzből kipróbálják magukat, mondjanak valamit magukról és a világról, váljanak valakivé filmesként. (A Hetedik alabárdos-t például 62 millió forinttal támogatták, a VAN ennél valamivel többet keresett a mozikban, szóval az inkubátoros filmek akár még nyereségesek is lehetnek.)

Ónodi Gábor és Bánki Gergely a Hetedik alabárdos című filmbenForrás: Skyfilm / Backfront

Ezzel próbálkozik Vékes Csaba is, aki arról forgatott filmet, amit a vidéki színházakban lehúzott tizenpár év alatt látott, csak ő szatírába forgatja az egészet. A statiszta (Bánki Gergely) végre lehetőséghez jut, mert az igazgató buktatni akarja a színházát, és átjátszani az épületet az ukrán maffia kezére, ezért leveszi a műsorról Az ember tragédiájá-t („a végén még siker lesz, úgyis belemagyaráznak valamit”), és helyére a kedves pancser első rendezését teszi. Akit innentől persze fúrni kezd a társulat, és a helyezkedés is elindul a kisvárosi díva plusz a helyi macsó részéről.

Hiába hangzik belterjesnek vígjátékot forgatni arról, hogy mi folyik a vidéki színházakban, rengeteg a lehetőség a közegben: lehet intrikálni, pojácákon röhögni, vagy akár komolyra fordítani a szót, és megosztottságról beszélni, kilátástalan karrierekről, esetleg többre hivatott, de a középszerben éldegélő művészekről, mint a Coen testvérek tették azt keserédesen a Llewyn Davis világá-ban. Vékes ezek közül csak egyet választ: ő pojácákkal akar nevettetni, sztereotípiákat leleplezni, és ha bármi rázósabb dolog szóba kerül (mondjuk a korrupció), azt hárítja magától és áttolja az ukrán maffiózókra.

Megúszásnak tűnik ez így, de ami nagyobb gond, hogy nevetni is csak elvétve lehet rajta. Szatíra akkor kerekedne ebből, ha lenne mit kifigurázni, de itt csak az elsőre felmerülő közhelyek kerülnek terítékre, a statiszta a lila ködöt rendezi a színpadra az egymásba szerető bolygók meséjével, a színikritikus sznob, a vezető férfiszínész beképzelt hólyag, a díva a szereposztó díványon jutna mindig előbbre. Itt a klisé karikatúrája is csak klisé marad.

Sárközi-Nagy Ilona és Nagy Ervin a Hetedik alabárdos című filmbenForrás: Blue Duck Arts / Backfront

A Hetedik alabárdos humorának semmi tétje nincsen, a poénok pedig ritkán ülnek: még a használhatóbbakon is az látszik, hogy jó irányba haladnak, de nem sikerült megtalálni hozzájuk a csattanót. A magaslabdák fennmaradnak a levegőben, a férfiak szexuális teljesítményére vonatkozó viccen („Így nézek ki élvezés előtt öt másodperccel. A gond az, hogy két perce kezdtük”), és a büfékosztot ekéző gegen is inkább a megjátszott lazaság érződik, nem a természetes humorérzék („Erzsi állítólag a pult alatt lónyugtatót is árul, de ha napi menüt kérsz, nagyjából ugyanoda jutsz”).

Bezerédi Zoltán a Hetedik alabárdos című filmbenForrás: Skyfilm

És ott van még az igazgató beszédstílusa, aki minden második mondatát félbehagyja és eltöri, mert valószínűleg túl sok Tímár Péter-filmet nézett, csak hát Tímárnál az abszurdan elrajzolt stílus szerves része volt ez a nyelvgyötrő beszéd, ami eredetileg a hivatalos szocialista beszédmódot parodizálta, később pedig a pancserkedő figurákat – egy tekintélyt parancsoló igazgatóhoz viszont nem illik, és az itt felrakott világból sem következik egyáltalán.

Mert magát a közeget nem sikerül elemelni, és a figurák sem érnek igazi karikatúrává: az eltúlzott személyiségjegyek semmi lényegeset, semmi humorosat nem lepleznek le. Szerencse, hogy amit lehet, azt a színészek azért kihozzák belőlük, főként Bezerédi Zoltán, aki a tekintélyparancsolást és a meghunyászkodást is egy-egy remek gesztussal tudja előadni, és Sárközi-Nagy Ilona, akinek a színésznője kap egy plusz csavart – maszkot visel, a hétköznapokban is a megközelíthetetlen nőt játssza –, és ezzel egy kis titokzatosságot csempészhet a figurájába.

Bánki Gergely és Sárközi-Nagy Ilona a Hetedik alabárdos című filmbenForrás: Skyfilm Production

Nagy Ervin is remekül indít, dúvadmacsója szórakoztatóan froclizza a statisztát (Bánki most is jól hozza a kedves lúzert), de hiányzik a rendezői kontroll, ami határt szabna neki, mielőtt olcsó kiabálássá, verekedős burleszkké fajulna a többiekkel folytatott kakaskodása. A Hetedik alabárdos sem tudta nekem megmagyarázni, miért vicces, ha két ember magából kikelve ordibál egymással, pedig többször is megpróbálkozott vele – ezekkel a próbálkozásokkal különösen Mohai Tamás karaktere járt rosszul, aki az újvonalas hipszter színészt alakítja a társulatban, de mást nagyon nem kell csinálnia a filmben, csak hangosan – és vicces káromkodások nélkül – elégedetlenkedni.

Nagy Ervin és Bánki Gergely a Hetedik alabárdos című filmbenForrás: Blue Duck Arts / Backfront

Okos szatíra helyett így inkább egy elnyújtott, fárasztó viccnek tűnik a Hetedik alabárdos, „így jöttem” helyett csupán „így dolgoztam” filmnek, amiből megtudhatjuk, hol és kikkel töltötte idejét Vékes Csaba, milyen viccekkel élte túl a hétköznapokat, de az nem tiszta, hogy ez miért lenne a számunkra is érdekes. Nincs olyan sztori, fejlődési ív, emberi dráma, ami továbbmenne az első körös közhelyeknél és berántana (a díva leveti a maszkját, az ügyetlen statiszta megleli magában a határozottságot), a szatíra görbe tükrében pedig nem látni semmi izgalmasat.

Ezek után maximum a könnyed szórakoztatás marad, csak hát ahhoz poénok kellenének, és akkor megint ott vagyunk, ahonnan elindultunk. Aminek frissnek kéne lennie és pörgősnek – a jelenetek közti ugrások, a képkimerevítések, a filctollal odafirkantott poénok –, az csapongónak és elavultnak hat, így aztán csalódottan távozunk a moziból. A többség viszont be se ment, az első hétvégén mindössze 1500-an nézték meg a Hetedik alabárdos-t, ami egy vígjáték esetében különösen siralmas eredmény.

Murányi Tünde és Bezerédi Zoltán a Hetedik alabárdos című filmbenForrás: Skyfilm

Pedig az ötlet jó volt, a kezdeményezés úgyszintén. Az Inkubátor Program ezentúl ontani fogja magából az első filmeket, és sok köztük az ígéretes, például Kárpáti György Móré, aki a '48-as szabadságharc leverése után gerillákként küzdő fiatalokról forgatott, vagy Csuja Lászlóé, akinek Virágvölgy című filmjében egy unatkozó lány csecsemőt rabol magának, és egy sérült fiúval alapít családot – a főszerepet pedig a divatszakmába is betörő Berényi Bianka játssza.