Vágólapra másolva!
Szeretné kivenni a részét a magyar film sikeréből? A legnagyobb hollywoodi sztárok keze alá dolgozni, esetleg megrendezni az első igazán vagány magyar akciófilmet? Jelentkezzen a Filmalap ingyenes képzéssorozatára, és nemsokára minderre lehetősége nyílik!
Vágólapra másolva!

Magyarország kedvelt forgatási helyszíne lett a hollywoodi filmeknek, Charlize Theron hidegháborús kémfilmjétől (Atomszőke) Jennifer Lawrence thrillerén át (Vörös veréb) Harrison Ford és Ryan Gosling sci-fijéig (Szárnyas fejvadász 2) rengeteg amerikai produkció készült nálunk az elmúlt években.

Ryan Gosling a Honvéd és a Szalay utca sarkán a Szárnyas fejvadász 2049 című filmben Forrás: InterCom

Jelenleg viszont nincs megfelelő utánpótlása az ideérkező produkciókat kiszolgáló stáboknak, ezen próbál segíteni a Filmalap a 2016-ban elindított Filmipari Képzési Programmal és a gyakornoki programmal, valamint most a rövid képzéseket kínáló sorozattal is – jelentette be Andy Vajna filmipari kormánybiztos csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Andy Vajna a Fast Forward Programot bemutató sajtótájékoztatón Fotó: Hirling Bálint - Origo

A Fast Forward Program az első tanévben 17 szakterületet fog érinteni, köztük az akciófilm-rendezést, amire valószínűleg a szakemberek részéről is nagy lesz az érdeklődés, hiszen épp ez jelenti a magyar filmes oktatás egyik hiányosságát. Az első „pilot” tanév képzései elsősorban a hiányszakmákra koncentrálnak, többek közt segédoperatőröket, CGI rajzolókat, vágóasszisztenseket, naplóvezetőket és produkciós asszisztenseket tanítanak.

Arról, hogy mit csinál a naplóvezető, Tabányi Carmennel interjúztunk az év elején, aki szkriptesként Hollywoodban csinált karriert, és rendszeresen dolgozik például Angelina Jolie-val.

A Filmalap célja, hogy a 2017 októbertől 2018 tavaszáig tartó első év során minél több szakterületbe nyújtson betekintést a hazai filmeseknek, ezt később hosszabb és részletesebb képzések követketik. Az első képzés témája a filmmarketinget, a hatékony trailer- és plakátkészítést helyezi középpontba, amire pár nap alatt mintegy kétszázan jelentkeztek.

A Fast Forward Program 2017-2018-as képzései szélesebb körű, nyitott előadásokból és kiscsoportos, intenzív műhelymunkából fognak állni, utóbbi résztvevőit az előzetesen beküldött projektek alapján választják ki – hangsúlyozta Lányi Eszter, a Filmalap képzési és innovációs igazgatója, aki szerint a filmipar gyors változása miatt minden szakmabelinek szüksége lehet továbbképzésekre.

Lányi Eszter és Andy Vajna a Fast Forward Programot bemutató sajtótájékoztatón Fotó: Hirling Bálint - Origo

A Filmipari Képzési Program finanszírozása az angliai mintát követi, vagyis minden olyan Magyarországon készülő produkció, ami túllépi a 10 millió forint gyártási költségvetést, támogatja a hazai filmes oktatást. A hozzájárulásokból évi mintegy 200 millió forint bevétel származik a célra – fűzte hozzá Andy Vajna.

A Filmalap egy online adatbázist is elindított azok számára, akik a filmiparban szeretnének gyakornokoskodni. A Filmesgyakornok.hu site összeköti a gyakornoki lehetőséget kereső pályakezdőket és a gyakornokot kereső producereket, valamint segíti a fiatalok eligazodását a filmkészítés különböző területein.

Az oldalon keresztül már 74 pályakezdő filmes talált gyakornoki helyet többek között a Valami Amerika 3, az Aranyélet, illetve Nemes Jeles László Sunset című filmjének forgatásán. A Filmalap szeretné elérni azt is, hogy a gyakornoki programban résztvevő pályakezdők garantált állásajánlatot kapjanak végzés után – mondta el Andy Vajna a sajtótájékoztatón.