Megan Fox saját magát hibáztatja, amiért kirúgták a Transformersből

Megan Fox Család  Bárki célponttá válhat: még a legnagyobb sztárokat is zaklatták az iskolában
Vágólapra másolva!
Egy friss interjúban most elmondta: csakis önmagának köszönheti, hogy kitették a filmből.
Vágólapra másolva!

Mega Fox szerint azért tették ki a sok pénzt termelő Tranformers franchise-ból ,mert dívaként viselkedett, amelyből teljesen jogosan lett elegük a többieknek.

Megan Fox Forrás: AFP

Tudja, hogy elnézést kellett volna kérnie, hogy a franchise része maradhasson, de ő erre nem volt hajlandó. Ahogy mondta: „ úgy viselkedtem, mintha én lennék Jeanne d'Arc."
Azt is nyilatkozta, hogy ez jó tanulópénz volt neki.
Fox a 2011-es Dark of the Moon című harmadik Transformers filmből maradt ki, a helyére pedig Rosie Huntingon-Whiteley modell került.