Ramaty filmek romjain újult meg a Thor: Ragnarök

Chris Hemsworth Sokkoló szettek és dögös öltönyök - Éves pasimustra a vörös szőnyegről trend
Vágólapra másolva!
A http://hu.ign.com találta azt az interjút, amiből kiderül: a Szellemirtók és a Vakáció című filmek kudarca is kellett a Thor: Rangarök sikeresebb bemutatkozásához.
Vágólapra másolva!

A tavaly mozikba került Szellemirtók - nincs mit szépíteni rajta - totál bukta volt. A sokáig tervezett harmadik rész helyett női főszereplőkkel összehozott újraértelmezés megúszta a kritikusi durvulást, de a nézők anélkül is ítélkeztek a mozi pénztáraknál. Egy minapi interjúból azonban kiderült: bizonyos szempontból mégis csak lehetett belőle profitálni.

Chris Hemsworth Forrás: AFP/Frederick M. Brown

Chris Hemsworth, aki az új Thor filmben is a címszereplőt alakítja - ugyanakkor a Szellemirtókban is benne volt -, számolt be Jimmy Fallon műsorában arról, hogy

egyéb vígjátékbeli próbálkozásai nélkül a Thor: Ragnarök soha nem készült volna el abban a formában, ahogy végül mozikba került.

A színész bevallotta, hogy már ő is unta Thor karakterét az első két rész után, amikor rájöttek, hogy mivel lehetne feldobni a szériát.

- idézte fel Hemsworth a sztorit.

Chris Hemsworth, Tom Hiddleston és Taika Waititi a Thor: Ragnarok forgatásán Forrás: Marvel

Hiába hasalt el tehát a Szellemirtók, vagy a kritikusok által is szétcincált Vakáció, mégis csak

kelletek ahhoz, hogy Thor álmosító kalandjai izgalmasabb irányt vegyenek, és a karakter új oldalát mutassák meg.

Mindez már a hazai mozikban is látható, amelyeknek tegnap került műsorára a Thor: Ragnarök.

Cate Blanchett és Chris Hemsworth a Thor: Ragnarok című filmben Forrás: Fórum Hungary