Nő rendezi a skizofrén Chris Prattet

Chris Pratt
Vágólapra másolva!
Immár rendezője is van a Chris Pratt nevével fémjelzett Cowboy Ninja Viking című képregényfilmnek, amiben A galaxis őrzői és a Jurassic World sztárja skizofrén orgyilkost alakít majd. 
Vágólapra másolva!

A Variety adott róla hírt, hogy elkelt Chris Pratt legújabb projektje, a Cowboy Ninja Viking rendezői széke. A kétszeres Emmy-díjas Michelle MacLaren keresett rendezőnek számít a nagy költségvetésű tévésorozatok színterén.

Dolgozott olyan nagysikerű szériákon, mint a Breaking Bad - Totál szívás, a Trónok harca, a Westworld, a The Walking Dead, A hátrahagyottak és a Fülledt utcák. Utóbbi az HBO legújabb nagy dobása volt, David Simon (Drót) jegyzi producerként, ennek már a pilotját rendezte MacLaren.

Esélyes volt a Wonder Woman rendezői posztjára is, amiből "kreatív különbségek" miatt nem lett semmi. A Cowboy Ninja Viking projektet olyanok elől happolta el, mint Jennifer Yuh Nelson, a Kung Fu Panda második és harmadik részének rendezője, és Rick Famuyiwa, akinek Dope című filmjét 2015-ben vetítették a miskolci CineFesten is.

Chris Pratt Forrás: Robyn Beck/Getty Images

Az A.J. Lieberman által írt és Riley Rossmo rajzolta képregényen alapuló film főhőse (Chris Pratt) egy olyan titkosszolgálatnak dolgozik, amely skizofrén ügynököket, úgynevezett tripleteket alkalmaz. Erre a három személyiségre utal a cím, a Cowboy Ninja Viking. Amikor az ügynökök hátat fordítanak a titkosszolgálatnak és elkezdenek a saját szakállukra dolgozni, Pratt "cowboy nindzsa vikingjét" bízzák meg a likvidálásukkal.

A műfaj akciófilm, a történet első változatát a Zombieland és a Deadpool párosa, Paul Wernick és Everett David Reese írták, a forgatókönyv legutóbbi változatát pedig a Másnaposok 3 szerzője, Craig Mazin. Pratt nem csak főszereplőként, de producerként is dolgozik a filmen. Michelle MacLaren rendezi a The Nightingale című II. világháborús thrillert is, viszont mivel a Cowboy Ninja Viking bemutatójának dátumát már kitűzték 2019 június 28-ára, ez lesz a mozifilmes debütje.