Diane Kruger nem bánja, hogy Tarantino fojtogatta

Quentin Tarantino és Diane Kruger
Vágólapra másolva!
Diane Kruger reagált Uma Thurman vádjaira: megvédte Quentin Tarantinót, akit többek között azért kritizáltak, mert saját kezűleg fojtogatta a két színésznőt egy-egy brutális jelenetben. A német színésznő szerint semmi olyasmi nem történt a Becstelen Brigantyk forgatásán, amit ő nem akart. 
Vágólapra másolva!

Mint beszámoltunk róla, Uma Thurman azzal vádolta Quentin Tarantinót, hogy majdnem a halálát okozta a Kill Bill forgatásán, és hogy egy-egy jelenetben az arcába köpött és saját kezűleg fojtogatta a kamera mögül. A vádak nagy botrányt kavartak, Tarantino is megszólalt az ügyben, és maga Thurman is védeni kezdte. A rendező maga is beszélt arról, hogyan és miért fojtogatta Diane Krugert a Becstelen Brigantyk forgatásán, amit most a színésznő is kommentált.

Quentin Tarantino és Diane Kruger Forrás: Steve Eichner/Penske Media/Rex/Shutterstock

- írta.

Tarantino azt mondta az esetről, hogy szerette volna, ha igazinak néz ki a jelenet, melyben Hans Landa (Christoph Waltz) fojtogatja a Bridget von Hammersmark szerepét játszó színésznőt.

Szerinte egy ilyen jelenet nevetségesen művinek néz ki, ha nem szorítják meg ténylegesen a színész nyakát.

- mondta Tarantino, aki egyszerűen nem bízta volna másra a veszélyes feladatot.