Magasról nagyot bukni: ők a legrosszabb színészek

John Travolta a Háború a Földön c. filmben
Vágólapra másolva!
Ön szerint ki a legrosszabb színész a világon? Biztos van, akit ki nem állhat, vagy csak simán rossz színésznek tart: mondjuk Rob Schneider, Steven Segal, Robert Pattinson, Stephen Baldwin? Nos, az Arany Málna egyáltalán nem így gondolja, statisztikailag igazolni látszik, hogy a „legrosszabb” színészek azok, akik magasról buknak egy-egy szereppel. Nem ritkán Oscar-jelölés vagy Oscar-díj mellé rakják a polcra az Arany Málnát.
Vágólapra másolva!

10. John Travolta: 5 jelölésből 1 díj
John Travolta több mint hetven filmben játszott. 1977-ben a Szombat esti láz-zal futott be, a táncos lábú Tony Manero szerepéért Oscarra is jelölték. Aztán következett a Grease című musical, lányok milliói énekelték a dalokat és ragasztották tele szobájukat a színész képeivel. Első Arany Málna-jelölését 1984-ben kapta a Sylvester Stallone által rendezett Életben maradni (a Szombat esti láz folytatása) és a Két fél egy egész című filmekben nyújtott alakításáért. Ezekkel a filmekkel a Szombat esti láz és a Grease sikereit akarta meglovagolni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

John Travolta a Háború a Földön c. filmben Forrás: Getty Images

De jelölték még az Ingerlő idomok-ért is 1986-ban. A táncoló/éneklő szépfiú karaktere komolytalanná vált, népszerűsége is megkopott. Karrierjének második fénykorát Tarantino Ponyvaregény-e hozta meg, ami újabb Oscar-jelölést eredményezett. Az Arany Málna azonban nem kerülte el végérvényesen. 2001-ben a Háború a Földön-ben bemutatta élete legrosszabb alakítását, amit abban az évben senki nem tudott überelni. Travolta a szcientológia alapú film szerepét vallási meggyőződésből fogadta el, karrierjének semmi szüksége nem volt rá.

Legrosszabb alakítása: Háború a Földön

Legjobb alakítása: Ponyvaregény

9. Eddie Murphy: 5 jelölésből 1 díj
Eddie Murphynek olyannyira bevált a 48 óra, hogy a továbbiakban is halmozta az ott látott félig komoly, félig vígjátéki figurákat, amiket mi is szívesen néztünk gyermekkorunkban. Aztán a Bölcsek kövéré-vel valami eltört. Sorra kapta az Arany Málna-jelöléseket a ripacskodásáért: Pluto Nash, Üresfejű, Seholország, Ezer szó. Elkezdte túltolni a vicceskedést, emellett pedig láthatóan beleszeretett a maszkmesterek munkájába is. A két folyamat a Norbit című filmben csúcsosodott ki, amiben három szerepet is játszott. Ez már csak azért szomorú, mert egy évvel korábban a Dreamgirls-ben jól játszott. Olyannyira, hogy Oscarra is jelölték érte.

Legrosszabb alakítása: Norbit


Legjobb alakítása: Dreamgirls

8. Sharon Stone: 5 jelölésből 2 díj
A Pennsylvaniai kisvárosból származó Sharon édesanyja takarítónő volt, édesapja gyári munkás. Első jelentősebb szerepét Woody Allen Csillagporos emlékek című mozijában kapta, majd több tévéfilmben, rövidfilmben és sorozatban tűnt fel. A Total Recall - Az emlékmás-ban ő alakította Arnold Schwarzenegger kamufeleségét. Ezután jöttek az igazi főszerepajánlatok, igaz nem túl jelentős filmekben. Majd megkapta az Elemi ösztön manipulatív írónőjének szerepét, ami igazán híressé tette. Két évvel később viszont az első Arany Málna-jelölés is becsúszott a Sliver-ben nyújtott alakításáért, amit még négy követett. A díjat először a Vágyak vonzásá-ban és A specialistá-ban nyújtott alakításaiért kapta 1995-ben. Igaz, még ebben az évben leforgatta a Martin Scorsese-vel a Casino-t, amiért Oscarra jelölték.

Legrosszabb alakítása: Vágyak vonzásában


Legjobb alakítása: Casino

7. Kim Basinger: 6 jelölés 1 díj
Talán Kim Basinger szereplése ezen a listán a legmeglepőbb, de lehet, csak elvakított minket a színésznő sokáig jogos szexszimbólum mivolta. Még ha gyakran is szerepelt közepes filmekben, azért mégiscsak játszott a Szigorúan bizalmas-ban, amit Oscarral is jutalmaztak. De ami még meglepőbb, hogy egyik Arany Málna-jelölését a kultuszflmnek számító 9 és fél hét-ben nyújtott teljesítményéért kapta. Aztán jött a Fogd a nőt és fuss, Huncut világ/Dermesztő szenvedélyek, Szökésben, Áldott gyermek/Álom Afrikáról.

Sokáig mégis magányosan állt az Oscar a polcán, idén azonban mellé tehette (még ha képletesen is) az Arany Málnát. A sötét ötven árnyalata színvonala ugyanis őt is magával rántotta.

Legrosszabb alakítása: A sötét ötven árnyalata


Legjobb alakítása: Szigorúan bizalmas

6. Melanie Griffith: 6 jelölés 1 díj
Melanie Griffith utoljára épp A katasztrófaművész-ben játszott mellékszerepet, ami a világ egyik hírhedten legrosszabb filmjének keletkezéséről szól. A színésznő, aki főleg a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején volt csúcsformában, ma már nehezen tudna bármilyen épkézláb szerepet eljátszani, mivel sajnos arca a felismerhetettlenségig eltorzult a plasztikai beavatkozásoknak köszönhetően. Arany Málna-jelöléseit és díját mégsem a legfrissebb szerepeiért kapta, hanem a kilencvenes években nyújtott teljesítményéért, mint például Hiúságok máglyája, Felhők közül a nap (Arany Málna-díj), Most jövök a falvédőről, Hárman párban. Tehát a legnagyobb sikere, a Dolgozó lány után, ami Golden Globe-ot és Oscar-jelölést hozott neki, mondhatjuk, hogy mélyrepülésbe kezdett a karrierje.

Legrosszabb alakítása: Felhők közül a nap


Legjobb alakítása: Dolgozó lány

A cikk még nem ért véget, kattintson, ha tudni szeretné, ki a legrosszabb színész.