Férfiak női szerepben – az 5 legjobb átalakulás

síró játék
Vágólapra másolva!
A filmtörténet kezdete óta, az egyik legviccesebb és egyben legelcsépeltebb eszköze a vígjátékoknak, amikor egy férfi nőnek öltözik. Sőt, a színjátszás történetében sokáig nem is játszhattak nők, ezért férfiak helyettesítették a női színészeket. Már a film hőskorában Charlie Chaplin is kipróbálta a női ruhát a nevettetés céljából, azóta is szinte felsorolhatatlan az ilyen vígjátékok sora. Van aki forrón szereti, Aranyoskám, Mrs. Doubtfire, Feketék fehéren és a többi. Mi most olyan filmeket veszünk górcső alá, amikben teljes komolysággal, meggyőzően játszanak a férfiak női szerepeket.
Vágólapra másolva!

A dán lány: Eddie Redmayne
A dán lány Einar Wegener festőművészről szól, akit (tévesen) az első férfinak tartanak, aki nemátalakító műtéten esett át, így lett belőle Lili Wegener.

A film terve kalandos úton jutott el a megvalósításig, mert a producerek nem tartották elég nézőcsalogatónak a tervet. Majdnem 15 év kellett ahhoz, hogy David Ebershoff The Danish Girl című könyvéből kész film legyen. Eredetileg Nicole Kidman játszotta volna a főszerepet, sőt producerként is dolgozott volna a filmen, vagy akár rendezőként is. Amikor a rendezés joga Tom Hooperhez került számára nem volt kérdés, hogy Einar Wegenert Eddie Redmayne-nek kell eljátszani, akivel korábban már együtt dolgoztak A nyomorultak című filmben.

Kattintás után a cikk folytatódik!