Nem lesz ott Cannes-ban a nácizmussal vádolt rendező, de még visszatérhet

Lars Von Trier Cannes-ban.
Vágólapra másolva!
Nagy a hype Lars Von Trier új filmje, a The House That Jack Built körül, amiben Matt Dillon brutális sorozatgyilkost alakít. A film nem szerepel a fesztivál eddig nyilvánosságra hozott programjában, de még van rá esély, hogy később hozzáadják a dán rendező filmjét. 
Vágólapra másolva!

Csütörtökön jelentették be a cannes-i programot, amiről mi is hírt adtunk. A nagy hiányzók között a legnagyobb Lars Von Trier, bár a fesztivál művészeti igazgatója, Thierry Fremaux szerint még van esélye a filmnek,

hogy hozzáadják-e a programhoz. Ilyen már történt 2017-ben Ruben Östlund A négyzet című filmjével, ami aztán az Arany Pálmát is elnyerte.

Lars Von Trier Cannes-ban. Forrás: Francois Guillot/Getty Images

A botrányhős Lars Von Trier visszatérése Cannes-ba azért is lenne pikáns, mert a rendezőt hét éve kitiltották a fesztiválról, miután a Melankólia sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy

Új filmje, a The House That Jack Built (A ház, amit Jack épített) egy sorozatgyilkosról szól, aki 12 évig szabadon gyilkolászik a '70-es és '80-as évek Amerikájában. A film a hírek szerint nagyon brutális lett.