Menő a magyar film: színészek vallanak arról, miért szeretik a magyar filmeket

Ónodi Eszter
Vágólapra másolva!
A Filmalap kezdeményezésére idéntől április 30-án országszerte a magyar film napját ünnepeljük. A vetítésekkel és filmes programokkal színesített mozgóképes ünnep alkalmából most egy kisfilm is született, amelyben olyan nagyszerű színészek osztják meg gondolataikat a magyar filmről, mint Ónodi Eszter, Borbély Alexandra, Szabó Kimmel Tamás vagy Petrik Andrea.
Vágólapra másolva!

A magyar alkotások az elmúlt években ismét meghódították a mozikat és a nemzetközi filmfesztiválokat, így aztán egy okkal több, hogy a magyar filmet megünnepeljük. Azt a magyar filmipart és filmművészetet, amely 117 évvel ezelőtt, 1901. április 30-án „született meg":

ekkor mutatták be az első hazai alkotást, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást az Uránia Tudományos Színházban, a mai Uránia Nemzeti Filmszínházban.


Azóta jobbnál jobb magyar filmek és filmesek lopták be magukat a nézők szívébe, Magyarországon és a világban – Berlintől Cannes-ig, Moszkvától Los Angelesig.

A Filmalap kezdeményezéséhez rövid időn belül több tucat filmes szervezet (köztük forgalmazók és mozihálózatok) csatlakozott, most pedig egy szívhez szóló videó készült a magyar film első ünnepére, amelyben jeles színészek osztják meg gondolataikat arról, miért jó magyar filmet nézni.