Háború tört ki a kultikus időgép jogaiért

A DeLorean is felbukkant a Ready Player One gálavetítésén
Vágólapra másolva!
John DeLorean, a Vissza a jövőbe-filmekben időgépként megjelenő autó feltalálójának özvegye perli a Universal stúdiót, akik korábban rendszeresen fizették a jogdíjakat az autó képének felhasználása után, viszont egy ideje leálltak vele. 
Vágólapra másolva!

John DeLorean 1989-ben szerződött le az Universallal, és 5%-ot kapott az autóra kihegyezett reklámokból és termékekből származó bevételből.

Sally DeLorean szerint férje halála óta jelentős összeggel tartozik neki a Universal.

Az özvegy már jó ideje harcol néhai férje találmányának jogdíjaiért, korábban beperelte az autót gyártó DeLorean Motor Company-t is, akikkel végül meg is egyezett.

A DeLorean is felbukkant a Ready Player One gálavetítésén Forrás: Shutterstock.

A DeLorean jelenleg is látható a magyarországi mozikban, a Ready Player One című, Steven Spielberg által rendezett sikerfilmben tűnik fel.

A filmről kritikánk itt olvasható, ide kattinva pedig látható a fotógaléria a vörös szőnyeges gáláról, amin a DeLorean is felbukkant.

A Vissza a jövőbé-t 1985-ben mutatták be Michael J. Fox és Christopher Lloyd főszereplésével, Robert Zemeckis rendezésében. Két folytatás követte 1989-ben és 1990-ben.