Hitlert csecsemőként végül nem ölték meg, de másban tabukat dönt a Deadpool 2

pa0364_comp_v3014.1021.tiff
pa0364_comp_v3014.1021.tiff
Vágólapra másolva!
A Deadpool 2 csak egy szokásos felesleges hollywoodi folytatás lenne, de mivel már az első rész is a popkultúra történetének egyik legönironikusabb filmje, várható volt, hogy a másodiknál még magasabbra teszik a lécet a humorban. Deadpool még más filmekbe is belecsöppen a folytatás alkalmával, és ilyet keveset láttunk korábban.
Vágólapra másolva!

Ryan Reynolds még a 2016-os Deadpool sikerét és utóéletét is kivesézi a folytatásban, rámutatva, hogy ő hozta divatba a felnőtt korhatáros szuperhősfilmeket, amilyen a Logan. Pedig valójában csak a hollywoodi fősodorba hozta el ő a szókimondó, erőszakkal és szexszel teli, morbid szuperhősfilmeket, mivel ilyen már 1984-ben is készült, csak épp az amerikai szegénysoron (The Toxic Avenger). De valóban nem kevés merészség kellett a Deadpool elkészültéhez: már a címe is szóvicc a cesspool, azaz pöcegödör szóval, amibe még a halált is sikerült belecsempészni, csak hogy még taszítóbb legyen az összkép.

Deadpool szokásos kamerába nézése és kiszólása a közönséghez Forrás: 20Th Century Fox

Reynolds és David Leitch rendező háromféle stratégiával tették érdekessé a folytatást: először is emelték a tétet önironikus humorban. Deadpool ezúttal más filmekbe trollkodik bele és írja újra a filmtörténetet, ilyet pedig nem sűrűn láttunk mozivásznon, legutóbb Steven Spielberg filmjében, a Ready Player One-ban is csak a Ragyogás-ba másztak bele a főhősök. A Deadpool 2-ben persze főleg más Marvel-opuszokba avatkozik be a címszereplő, de ez a film is éppúgy a mozirajongó kockák nyelvén beszél, mint Spielberg legújabb alkotása. Amikor Josh Brolin szuperkatonája visszautazik a jövőből, hogy megöljön egy mutáns gyereket, akiből felnőttként tömeggyilkos lesz, már el sem kell magyarázni a nézőnek a dolog tudományos hátterét, mivel mindenki látta A Terminátor-t.

Josh Brolin Kábel szerepében Forrás: Fox

A Deadpool 2 túlzás nélkül minden idők egyik legőszintébb hollywoodi közönségfilmje, ami nem akar többnek látszani egy szórakoztató szuperhősös akcióvígjátéknál. Reynolds viszont nemcsak a rekeszizmainkat, de a szívünket és könnycsatornáinkat is ostrom alá veszi. Drámai, sőt tragikus fordulatokban sem szűkölködik a film, amiről a Bosszúállók: Végtelen háború fináléja juthat eszünkbe. Nem szeretnénk spoilerezni, de a filmben történik mindenféle haláleset, köztük szívszorító éppúgy, mint a filmtörténet egyik legviccesebb haldoklása. Rögtön a nyitány beígéri a főhős halálát, még ha a flashback-szerkezetet a Harcosok klubjá-ból és az Amerikai szépség-ből lopták is.

Ryan Reynolds mint Deadpool Forrás: 20Th Century Fox

A Deadpool 2 képes újat mutatni az első részhez képest, de minden más szegmensében is übereli azt. A film tabudöntögető, politikailag inkorrekt fekete humorban olyan messzire megy, hogy egy leforgatott jelenetét nem is merte vállalni a stúdió. Ha már arra vetemedünk, hogy lelőjük egy jelenet poénját, legalább olyannal tesszük, ami nem került bele a filmbe: Deadpool megcsinálta azt, ami sokaknak az első dolga lenne, ha megkaparintanának egy időgépet. A kimaradt jelenetben a főhős tényleg megölte Hitlert csecsemőkorában, de a tesztközönség kiborult attól, hogy a maszkos szuperhős megfojt egy kisbabát, így a gyártók visszakoztak.

Ryan Reynolds Deadpool szerepében Forrás: Fox

Nemcsak vígjátékként ütősebb a Deadpool 2 még az első résznél is, de látványos, mozivászonra termett fantasy-akciófilmként is. Számos különleges képességekkel megáldott szuperhős vonul fel benne, és ahogy Deadpool szóvá is teszi, bőven kapunk CGI-csatákat. A film erőszak-ábrázolása burleszkszerűen komikus és kirobbanóan kreatív, Deadpool maximálisan kihasználja, hogy teste gyorsan regenerálódik, és még azt is túléli, ha kettétépik.

Ryan Reynolds, Karan Soni, T.J. Miller Forrás: Joe Lederer

A Deadpool 2 felnőtteknek való, de azon belül mindent felvonultat, amiért a hollywoodi közönségfilmeket szeretni lehet. Nemcsak felhőtlenül szórakozató, de üdítően merész is, sok olyasmit vonultat fel, amit nagyon ritkán látni mozivásznon.