Ismét magyar film versenyez a legrangosabb animációs fesztiválon

Vágólapra másolva!
Az animációs filmszakma legnevesebb eseménye, a ma kezdődő Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjába válogatták Traub Viktória Sellők és Rinocéroszok című alkotását. Utoljára 9 éve, 2009-ben versenyzett magyar rövidfilm Annecy-ban. A Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült 15 perces animációs rövidfilm a múlt héten az Oscar-kvalifikáló Zágrábi Animafest versenyprogramjában is szerepelt, a nyár folyamán pedig a világ legmenőbb fesztiváljain versenyez majd, köztük több további Oscar-kvalifikáló fesztiválon, melyek közül a következő a június 23-án kezdődő In The Palace lesz majd.
Vágólapra másolva!

Az animációs filmszakma legnevesebb eseménye, a ma kezdődő Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjába válogatták Traub Viktória Sellők és Rinocéroszok című alkotását. A filmben a 8 éves Tilda emlékképei elevenednek meg a saját cirkuszukat működtető családjáról.

Groteszk, esendő, vágyakozó, szeretetre éhes emberek veszik körül a kislányt. Jelenetről jelenetre tárul fel egy család titkokkal teli múltja. Cirkusz és képzelet, vágy és valóság, bánatból rinocérosz, szexusból sellő. A karakterek átlépik testük határait, a múlt képeiből és egymásból alakulnak, transzformálódnak. A szeretet és a kapcsolódás konstans hiánya keretezi a filmet.

Utoljára 9 éve, 2009-ben versenyzett magyar rövidfilm Annecy-ban.


– nyilatkozta a film rendezője, Traub Viktória.

Az NMHH Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült 15 perces animációs rövidfilm az elmúlt időszakban olyan fesztiválok versenyprogramjában szerepelt már, mint a csehországi Anifilm vagy a múlt héten az Oscar-kvalifikáló Zágrábi Animafest. Júniusban Portugáliában a Fest - New Directors/New Films Festival versenyprogramjában, illetve a bulgáriai In The Palace-on fut majd a film. Júliusban a szlovákiai Fest Anca-n, majd Olaszországban a La Guarimba Nemzetközi Filmfesztiválon és a brazíliai Anima Mundi, aztán az Guanajuato Nemzetközi Filmfesztiválon Mexikóban szerepel majd Traub Viktória alkotása.


A Sellők és Rinocéroszok forgatókönyvét Gergely Dorka, Traub Viktória és Dus Polett írták, a zeneszerző Chris Allan Tod volt. A film vágói Bacskai Brigitta és Polecsák Lajos,sound designere Vadon Zoltán, producere Dus Polett.


Traub Viktória 2006-ban az ESAD animációs szakán Portugáliában, majd 2008-ban a MOME animáció szakán végzett. Eső című rövidfilmje 2009-ben elnyerte a Pozsonyi Early Melons Fesztivál fődíját, valamint a Szentpétervári Filmfesztivál The Best Figurative Decision Open díját. Vastojás című munkája 2015-ben a San Diegoi Nemzetközi Gyermek Filmfesztiválon a Legjobb Animációs Rövidfilm díját kapta, a 4. Delhi Shorts Nemzetközi Filmfesztiválon pedig a zsűri neki ítélte a Legjobb Animáció díjat.
A film a tervek szerint idén ősszel kerül hazai forgalmazásba.