Robert Zemeckis klasszikus regényt visz filmre

2018.06.20. 10:26

Robert Zemeckis viszi filmre Roald Dahl The Witches (Boszorkányok) című 1973-as regényét, amiből már készült egy film 1990-ben Nicholas Roeg rendezésében és Anjelica Huston főszereplésével, viszont az új változat az alkotók szerint közelebb áll majd a könyvhöz.

A rendező a Warner Bros. stúdióval tárgyal a projektről. A cég már korábban is meg akarta őt nyerni az Ezra Miller főszereplésével készülő Flash rendezésére, ami helyett Zemeckis végül a Welcome to Marwen című filmet forgatta le a Universalnak, de a Warner és ő mindenképpen szerettek volna együtt dolgozni.

 

Robert ZemeckisForrás: JORDAN STRAUSS/INVISION/AP/REX/SHUTTERSTOCK

A regény egy hétéves fiúról szól, aki valódi boszorkányokba botlik. Eredetileg a friss Oscar-díjas Guillermo del Toro rendezte volna, de nem fért bele az idejébe, így csak producerként jegyzi.

Zemeckis az utóbbi években felnőtteknek szóló, komoly drámákat rendezett, amilyen a Kényszerleszállás és a Szövetségesek, de a Boszorkányok visszatérés lehet korai közönségfilmjeihez, amilyenek a Vissza a jövőbe-trilógia és a Roger nyúl a pácban