Aggódtak Liza Minnelli egészségéért, most kiderült az igazság

470936651 Vertical
Liza Minnelli
Vágólapra másolva!
Liza Minelli eloszlatta a pletykákat, melyek szerint beteg, haldoklik vagy legalábbis gyógyszerfüggő. Az énekesnő jól van.
Vágólapra másolva!

A 72 éves Liza Minelli az utóbbi években kerüli a rivaldafényt, de ez nem akadályozta meg a bulvárlapokat abban, hogy írjanak róla, csak újabban a hanyatló egészségéről spekuláltak.

Most sem ő nyilatkozott, hanem régi alkotótársa, Michael Feinstein, akivel közös zenei estét adnak szombaton a Kalifornia állambeli Orange Countyban.

Minelli március 30-án lemondott egy ugyanilyen estet vírusfertőzésre hivatkozva.

Liza Minnelli Forrás: AFP/Robyn Beck

Feinstein szerint Minelli egyszerűen azért kerüli a rivaldafényt, mert elege lett belőle a hat évtizedes karrierje alatt.

Mi is megírtuk, hogy nemrég szintén cáfolt egy hírt, mely szerint áldását adta az anyjáról, Judy Garlandről készülő életrajzi filmre.