A kommunista Hamlet, aki megbánta bűneit

2018.07.17. 06:30

Gábor Miklós az egyik legnépszerűbb színész volt, színpadon és filmen egyaránt. Egy nemzedék számára volt a tökéletes értelmiségi figura. Egy másik, korábbi nemzedéknek pedig a tökéletes kommunista. Gábor Miklóst, a filmszínészt mutatjuk be.

Gábor Miklós 1919. április 7-én született Zalaegerszegen. Már gyerekkora a mozi bűvöletében telt: az apja, Gábor Béla mozitulajdonos volt. Később, elismert színészként már inkább a színpadot részesítette előnyben – hiába szerepelt közel negyven játékfilmben.
Egyértelműen a színházat szerette, a filmezésben éppen a próbafolyamat, a szülés hiányzott neki

– emlékezett egy interjúban a lánya, Gábor Júlia.

A Színművészeti Főiskola elvégzése után (1940) ösztöndíjasként a Nemzeti Színház szerződtette, de származása miatt egy hónap után elküldték a társulattól, így a háború végéig a Madách Színháznál dolgozott, majd 1954-ig ismét a Nemzeti színésze volt.

Bánki Zsuzsa és Gábor Miklós a Valahol Európában c. filmbenForrás: MAFAB

Első jelentős filmszerepét is a második világháború után kapta: Somlay Artúr és Bánki Zsuzsa mellett játszott főszerepet Radványi Géza Valahol Európában (1947) című filmjében; a világháború után magukra hagyott, csavargó kamaszok vezérét alakította. A korszakos jelentőségű film hitelességéhez nagyban hozzájárult, hogy Radványi szinte a legtöbb gyerekszereplőt árvaházból válogatta, önmagukat alakították a vásznon és a forgatási szünetekben is (loptak, lerészegedtek és bajt kevertek).

Kommunista propagandafilmnek készült, amihez az akkor a hatalomra még csak aspiráló Magyar Kommunista Párt adta a pénzt, de a forgalmazásra már nem telt nekik, ezért az összes forgalmazási jog Radványit illette: a rendező igyekezett a világon mindenütt népszerűsíteni filmjét, és a hirtelen jött világhírt kihasználva Olaszországba költözött.

Ahogy 1948-ban Gábor Miklós apja is elhagyta az országot, és az Egyesült Államokba emigrált (talán mert csalódott, hogy vészkorszakban már egyszer elkobozott családi mozit nem tarthatta meg). A gyerekkorában főleg Clark Gable filmjein csüngő, a hatalmas családi könyvtárnak is köszönhetően már fiatalon óriási műveltségű Gábor Miklós viszont belépett a kommunista pártba, és a színházi és filmes életben egészen Sztálin haláláig keményen képviselte a pártideológiát. Aztán távol tartotta magát a politikától, de fiatalkori tévedését a halálát megelőző évtizedben többször felrótták neki.
Nekem a párttagság privát ügyem volt, amelyben csődöt mondtam. Csalódásom nem politikai ügy volt elsősorban. Magamban csalódtam – vallott szerepvállalásáról kíméletlen őszinteséggel a Csinos zseni című (önéletrajzi) könyvében.

Meghasonlottságát már az ötvenes években jól tükrözte a mozgókép: az 1953-ban sztálinista színházi szerepei miatt Kossuth-díjjal kitüntetett Gábor Miklós kétségkívül a legnagyobb pártpropagandafilmekben (Kis Katalin házassága) játszott, nem ritkán főszerepet (Állami Áruház, Budapesti tavasz), majd vállalt szintén főszerepet 1956-os, 1957-es „rendszerkritikus” filmekben. Várkonyi Zoltán Keserű igazság című mozgóképe az 1956-os forradalom előestéjén készült, vérbeli tanmese a szocializmus szükségszerű összeomlásáról. A korabeli sztárparádéval (Bessenyei Ferenc, Gábor Miklós, Sinkovits Imre) készült film megtörtént esetet dolgozott fel, kíméletlen szókimondással: egy tekintélyelvű építőipari igazgató az ötéves terv látszatsikere miatt kitart egy rosszul kivitelezett építkezés mellett, ami végül tragédiához vezet. A filmet természetesen betiltották, csak 1986 októberében lehetett bemutatni. Hasonlóan bátor vállalkozás lehetett volna Révész György Éjfélkor (1957) című alkotása, amelyben a „sztárházaspár” Ruttkai Éva és Gábor Miklós alakította a fiatal házaspárt, akik 1956 szilveszterén azon tanakodnak, elhagyják-e az országot. A „menni vagy maradni” kérdése sokakat foglalkoztatott, de az 1956-os események után egy efféle történettel előállni természetesen csak a pártot képviselő film-főigazgatóság szája íze szerint lehetett, vagyis úgy, hogy abban már a „kádári konszolidáció” ígérete lebegjen. Máskülönben az Éjfélkor is egy lenne az 1957-ben betiltott rengeteg filmnek. Kétségkívül kiszolgálta a propagandaigényeket, mégis, mai szemmel nézve meglepő, hogy eleve az alapötlet átjuthatott a szigorú cenzúrán, ráadásul egyáltalán nem egy vaskos propagandafilm, végkicsengése akár a rendszerváltás ígéretét is magában hordozza: aki marad, azért marad, mert hisz abban, hogy egyszer újra élhető ország lesz a hazája.
A hatvanas években Gábor Miklós főleg a színházra koncentrált, végre eljátszhatta álomszerepét, a Hamletet (talán nem véletlenül akarta a meghasonultság shakespeare-i figuráját olyannyira életre kelteni), 1961-ben pedig Szemes Mihály 1945-ben játszódó háborús filmdrámájában alakította Hajnal doktort, aki nem akar politizálni. 1963-ban, a Hamlet évében fontos mellékszerepet játszott a Herskó János főművének tartott, Magyarország (politika)történetének 1945 és 1963 közti időszakát egy házaspár sorsán keresztül elbeszélő Párbeszéd-ben. Itt fedezte fel magának Szabó István, Herskó asszisztense, és bízta rá a második világháború utáni generáció alapfilmjének, az Apa – Egy hit naplója kulcsszerepét: ő alakította azt az apát, aki tulajdonképpen egy egész, apa nélkül felnőtt nemzedék közös álomképe, az illúzió, amivel végül muszáj leszámolni.

Apa - Egy hit naplójaForrás: MAFAB

Szintén kulcsszerepet játszott Kovács András Falak című, a kádári „új gazdasági mechanizmust” reménykedve váró, tépelődős értelmiségi drámájában, ahogy utolsó kiemelkedő filmszerepei közé tartozik a rendező, Herskó János svédországi emigrálása miatt betiltott N.N., a halál angyala is. Sokak számára ma már katyvasznak hat ez a maga idejében izgalmas értelmiségi hangulatjelentés, amelyben a sikeres pszichológus halálhírét keltik, így a férfi kívülről szemlélheti, mit gondolnak róla. Bonyolult, ugyanakkor ma már szinte semmitmondó cselekmény, amit viszont Gábor Miklós és Törőcsik Mari (de a mellékszerepekben Őze Lajos, Ruttkai Éva, Darvas Iván etc.) kiváló játéka ma is izgalmassá varázsol.
A főleg értelmiségi figurákat alakító Gábor Miklós a hetvenes években már alig vállalt filmet: a színház mellett főleg tévéjátékokban szerepelt, és minisztert alakított Bacsó Péter Ki beszél itt a szerelemről? című vígjátékában (1979).

Utolsó valódi filmszerepét is 1979-ban játszotta el, szintén Bacsó Péter rendezésében: a három Suksin-novella adaptációja, a Sértés eredetileg a tévének készült, de mert jól sikerült, 1983-ban moziforgalmazásba is vitték. A nem várt vendég című epizódban egy politikai fogoly hazatérése okoz bonyodalmat: van-e joga egy börtönből szabadult embernek feldúlni rég nem látott, felnőtté vált lányának viszonylagosan nyugodt és boldog életét azzal, hogy felkeresi. Gábor Miklós megható, érzelmes színészi játékkal búcsúzott a filmezéstől. 1998. július 2-án, 79 éves korában halt meg.