A Visszafordíthatatlan rendezője újból megragadta az alkalmat és hosszasan istenítette kedvenc filmjét, a 2001: Űrodüsszeiá-t, amiről mi is írtunk az 50. évforduló kapcsán

A rendező új filmje, a Climax Cannes-ban debütált, a kritikusok szerették, így a rendező egy interjú során lelkendezhetett kedvenc filmjéről, amit több mint 50 alkalommal látott, szerinte ő gyűjtötte össze a legtöbb plakátot a világ minden tájáról, és tisztelgett előtte a Hirtelen az üresség című munkája alkalmával.

Hét évesen látta először a filmet Buenos Airesben, ami szerinte 

 

egy pszichedelikus utazás, ami az élet eredetéről szól, hogy honnan származik és hogyan alakult ki.   

Gaspar Noé filmrendezőFotó: Tuba Zoltán [origo]

Hogy miért ez a film a kedvenc?

 

Felfoghatatlan, hogyan sikerülhetett Kubricknak ez a film még a számítógépes trükkök feltalálása előtt. A filmművészet a szellem diadala az anyag felett, és semmi nem bizonyítja ezt jobban, mint a 2001: Űrodüsszeia.   

A kedvence természetesen a film utolsó harmada, ami experimentálisként jellemezhető.

 

Ez a film nem csak a külső, de a belső világunkkal is foglalkozik. Életünk harmadát alvással töltjük, a film vége pedig a tudatalattit térképezi fel, ami legalább olyan tágas, mint a világűr.   

Önmagát nem tartja méltónak Kubrickhoz:

 

Egy porszem vagyok, ő pedig óriás volt.   

Viszont nem tetszett neki a példaképe teljes munkássága, a Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni című filmet csak egyszer látta.