A rendező, aki homályos tükörben is igyekezett meglátni az embert

2018.07.14. 21:23

Persze, a lutheránus lelkész apa iránti haragját Istenre kivetítő Bergman nemcsak a hit filmfilozófusa, de az emberek egymás iránti kegyetlenségének „természetfilmese” is volt: az önazonosság, a lelki nyomor, a kiszolgáltatottság és az emberi szorongás legrémisztőbb horrorjait alkotta meg például a Persona (1968), a Farkasok órája (1968), a Rítus (1969) és a Suttogások és sikolyok (1972) című filmjeiben. A Persona minden idők egyik legjobb, legösszetettebb és legnyomasztóbb filmje az emberi identitásról. Tökéletes film, amelynek története elmesélhető ugyan, de lényege szavakkal nem visszaadható – s amelynek híres képsora (a két főszereplő, Liv Ullmann és Bibi Andersson arcának „egymásba olvasztása”) olyan filmeket ihletett meg, mint a Szerelem és halál vagy a Mullholland Drive (David Lynch filmjéhez több vonatkozásban is forrásként használta a Personá-t). S amiről minden állításnak az ellenkezője is igaz...

Liv Ullmann és Bibi Andersson a Persona c. filmbenForrás: AFP

A Persona bemutatása idején a cenzúra áldozatául esett: a merev pénisz képe és egy orgiát elemző dialógusrészlet is fennakadt az erkölcs szigorán.

Pedig a szexualitást illetően sem álszent Bergman szerint a filmezés és a filmnézés eleve erotikus folyamatok. 

A filmezés rendkívül erotikus művelet. A közelségnek a színészekhez nincsenek korlátai, és teljes a kölcsönös kiszolgáltatottság. Az intimitás, az odaadás, a függőség, a gyengédség, a nyíltság, a bizalom a kamera varázsos szeme előtt meghitt, esetleg illuzórikus biztonságérzést kelt. Megfeszülés, lazulás, közös lélegzés, a diadal pillanatai, a leeresztés másodpercei. Az atmoszféra ellenállhatatlanul telítődik szexualitással

– vallotta az ötször nősült, de több kedvenc színésznőjével is viszonyt folytató, Liv Ullmann-nal családot is alapító rendező Laterna magica című önéletírásában, rávilágítva arra, hogy a film befogadása intim folyamat, s talán nem feltétlenül szükséges hozzá a túlzott prüdéria.

Suttogások és sikolyokForrás: AFP

Bergman másik súlyos női identitásfilmje, a Suttogások és sikolyok (1972) is nélkülöz minden prüdériát. A sokat emlegetett vörös színvilágú (Oscar-díj Nykvistnek) pszichohorror minden (testre és lélekre egyaránt vonatkozó) tabut nélkülözve meséli el négy asszony, három nővér és a házvezetőnőjük, szeretetkereső és szeretetlenségben tobzódó történetét. Női szenvedéstörténet az 1900-as évek elejéről, jóval a szexuális forradalom előtti világból, az ember által teremtett földi pokolból, ahol az önzetlen szeretet helyébe a kötelességtudat lép, ahol azt büntetik, aki önfeláldozásig képes teste melegével vigasztalni a számára idegent, s ahol azok hidegülnek el egymástól, akiket összekötne a közös sors és származás.

Ugyancsak kíméletlen őszinteséggel szólt a legfontosabb szeretetkapcsolat válságáról a televízió számára forgatott Jelenetek egy házasságból (1973) is. A Liv Ullmann és Erland Josephson 280 perces színészi jutalomjátéka majd' egy évtizedig Bergman legerősebb alkotása. Persze az olyan kiváló filmek, mint például a Kígyótojás (1977) vagy az Őszi szonáta (az 1978-as filmben együtt dolgozott a két Bergman, Ingrid és Ingmar) csak a súlyos rendezői életmű viszonylatában tűnnek „súlytalannak” (a konkrét történelmi helyzetben és valós helyszínen játszódó Kígyótojás-nál például sokkal precízebben szól a háborúk természetéről, a világégésben szorongó emberről a tíz évvel korábban készült, „elvont” prófécia, a Szégyen).

Erland Josephson és Liv Ullmann a Jelenetek egy házasságból c. filmbenForrás: AFP

Hatvannégy éves korában Bergman tudatosan lezárta filmrendezői életművét: az 1982-es Fanny és Alexander után már csak a televízió számára forgatott, és főleg a színháznak és az irodalomnak élt (utolsó mozifilmje, a Jelenetek egy házasságból „laza folytatása”, a 2003-as Saraband is eredetileg a tévének készült). Az Oscar-díjas Fanny és Alexander váratlanul derűs darab a bergmani életműben: a 20. század legelején játszódó, önéletrajzi ihletésű nagycsaládi tabló sugárzik az életszeretettől, még akkor is, ha előtüremkedik belőle a rendezőt feszítő állandó kérdés: miért akarják az emberek egymás életét megkeseríteni?

A cikk a következő oldalon folytatódik!