Jó üzlet visszaemlékezéseket írni, főleg olyanokról pletykálni, akik már halottak és nem tudják cáfolni a róluk tett állításokat. Pablo Escobar egyik szeretője is áruba bocsátotta egykori románcukat, ebből a könyvből készült film a sztárpár, Penelope Cruz és Javier Bardem főszereplésével. Javier Bardem elhízott suttyót jelenít meg, aki kézzel eszik egy előkelő étteremben, és üzleti modellje abból áll, hogy akivel nem tud alkut kötni, azt meggyilkoltatja. Az biztos, hogy nem ebből a filmből fogjuk megérteni, hogy huszonöt évvel halála után miért van még mindig komoly nimbusza Kolumbiában Pablo Escobarnak.

Imre Norbert nagy magyar költő, de senki ne keresse a műveit könyvtárak polcain. Imre Norbert 1989 óta a szekszárdi Prosectura punkegyüttes énekes-szövegírója. Szövegeiben pontos szociológiai meglátások keverednek szürreális képekkel, mestere a nyelvi játékoknak. A Hurrá, nyaralunk a Balaton világát tárja elénk, következő soraiban némileg öncélú a nyelvi játék, de annál bravúrosabb. „Keresek egy helyet, de azt mondják, hogy zárva, / mert Escobar itt van a diszkóbárban. / Kirabol Pablo, a félkarú rabló, / zsákmánya húsz forint apró." A költő azért játszhatott Pablo Escobar nevével, mert joggal feltételezte, hogy mindenki ismeri. Az Escobar nem ritka név Dél-Amerikában, drogbáróból is van bőven. Más Escobarok és más drogbárók viszont közel sem lettek olyan ismertek, mint Pablo Escobar (1949–1993). Minek köszönhető ez a hírnév? Pablo Escobar miben különbözött a többi hasonló bűnözőtől?

Forrás: AFP

A Keresztapa III-ban a fejesek gyűlésén Michael Corleone céloz rá, hogy Joey Zasa mennyit szerepel a sajtóban, és hogy egyszer majd a többieket is híressé teszi. Épeszű maffiózó nem keresi a nyilvánosságot. Egyáltalán: épeszű ember távol tartja magát a szervezett bűnözéstől. A maffiózó csak kétféleképpen végezheti: vagy megölik, vagy börtönbe kerül. Akik megpróbálkoztak vele, hogy „nyugdíjba" vonuljanak, azokat is mind utolérte vagy a törvény, vagy a bosszú. Pablo Escobar súlyos tévedése volt, hogy kokainnal szerzett pénzével befolyással lehet a társadalomra. Ahogy Joey Zasa a Keresztapa III-ban, úgy Pablo Escobar is a tiszteletről fröcsög a róla készült legfrissebb filmben. Ugyan mit kellene tisztelni egy szimpla gyilkoson, aki ráadásul exhibicionista is?

Forrás: AFP

Ebben az évben a Gotti után az Escobar már a második filmes próbálkozás, hogy az életrajz tényeihez ragaszkodva mégis összetett figurának mutasson valakit, aki nem volt egyéb, mint kegyetlen gyilkos és gátlástalan bűnöző. Egy közönséges tahó, aki erőszakosabb volt a többi tahónál, így föléjük emelkedett annyi időre, amíg el nem érte az elkerülhetetlen végzete. Mindkét film hosszú perceket szentel annak, hogy John Gotti vagy Pablo Escobar mennyire szerette a családját. Na persze, a macsó imázsukhoz hozzá tartozott, hogy miközben szexuális ragadozóként viselkedtek, otthon várja őket az asszony a gyerekekkel és odaülhessenek az asztalfőre a vasárnapi ebédhez. A szervezett bűnözés egy permanens háború a riválisokkal és a hatóságokkal, kiemelkedő hadvezéreinek jó taktikai érzékre van szükségük, de még ennél is fontosabb a tekintélyt biztosító hallatlan kegyetlenség. Állítólag Frank Nitti volt az agytröszt, de Al Capone lett a „cég arca”, mert neki mentek jól az uralkodói gesztusok, hogy gyilkoljon és gyilkoltasson, illetve kegyeket gyakoroljon, segélyezzen.

Forrás: AFP

Pablo Escobar tizenéves kora óta bűnöző volt: csempészett, lopott, rabolt, gyilkolt. Amikor a hetvenes évek közepén divat lett a kokain az USA-ban, megszervezte, hogy kisrepülőket használva nagy mennyiséget tudjon szállítani. Másik találmánya az volt, hogy egy kézben fogta össze a drogbizniszt. A termelőtől a fogyasztóig tartó hosszú lánc minden szeme elteszi a maga profitját. Escobar kisebb részben diplomáciával, nagyobb részben gyilkosságokkal elérte, hogy szinte minden profit az övé legyen. Pár év alatt elképesztő vagyont halmozott fel. Birodalmát kezdettől erősen támadták egyrészt azok, akik részesedni szerettek volna a drogbizniszből, másrészt nem csak Kolumbia, hanem az USA hatóságai is.

Forrás: AFP

Pablo Escobar sokat jótékonykodott: szükséglakásokat építtetett szegényeknek, iskolát, kórházat alapított. De valójában ezek a gesztusok arra voltak jók, hogy megnyerje magának a nyomornegyedek népét, ahonnan a katonái és a munkásai kikerültek. Megválasztatta magát parlamenti képviselőnek, de egyáltalán nem a társadalom alsó rétegeit akarta képviselni, ahogy állította, hanem miután az általa megvesztegetett képviselők kudarcot vallottak, saját kezébe akarta venni az USA-val kötendő kiadatási egyezmény megakadályozásának ügyét. A jelszava ez volt: „plata o pomo” (ezüst vagy ólom), akit nem sikerült lefizetni és megfélemlíteni, azt meggyilkoltatta. Sokszor brutális módon, hogy az esetnek elrettentő ereje legyen. Ősmacsó karizmájának köszönhetően egyfajta népi hős lett belőle, mert soha nem adta fel, nem ismert lehetetlent. Kolumbiában a politikusok amúgy is korruptak, néhány család kezében van a gazdasági termelés, sokan élnek mélyszegénységben. A nincstelenek Escobarnak szurkoltak az állammal vívott háborújában, aki 1991-ben fegyverszünetet ajánlott, és bevonult egy saját maga által építtetett luxusbörtönbe, onnan irányította tovább a kartellt. Amikor szigorítani akartak a fogva tartás feltételein, akkor megszökött, és tizenhat hónapnyi bujkálás után kommandósokkal vívott tűzharcban esett el. A drog körüli végtelen háború azóta nélküle folyik tovább. Friss hír, hogy vérdíjat tűztek ki Kolumbia legjobb drogkereső kutyájának fejére.

Forrás: AFP

Penelope Cruz és Javier Bardem már 1992-ben együtt szerepeltek a Sonka, sonka című spanyol filmben. Öt évvel később, a nagy hírű Pedro Almodovar mindkettőjüket felkérte az Eleven hús című filmjéhez. Egymástól függetlenül lett belőlük hollywoodi sztár, 2008-tól alkotnak egy párt, 2010-ben házasodtak össze, két gyerekük született. Sejthetően keresték a lehetőséget, hogy együtt játszanak, és jó alapanyagnak tűnt Virginia Vallejo tévés műsorvezető 2007-ben megjelent könyve, ő volt az egyik szeretője Pablo Escobarnak. A könyv címe: Pablót szeretni, Escobart gyűlölni, azt sugallja, hogy Virginia Vallejo minden külső körülmény ellenére vonzódott Pablo Escobarhoz, mert megtalálta benne a szerethető embert. A sztárpár eljátszhatná egy perzselő, irracionális szerelem történetét, csakhogy ez nem az a sztori. A szeretők folyton veszekednek, két önző és törtető embert látunk, akinek trófea a másik. Virginia Vallejo hiúságának hízeleg, hogy el tudta csábítani a rettegett bandavezért, pláne ha olykor-olykor bőröndnyi pénzt kap tőle ajándékba. Pablo Escobarnak nagyon tetszik, hogy megkaphatja az ismert, csinos nőt a tévéből, aki után sokan vágyakoznak. Perzselő szerelemről, a külvilággal való szembeszállásról szó sincsen. Egyáltalán nem hűségesek egymáshoz sem szexuális, sem emberi értelemben. Pablo Escobarnak nincsen egyenrangú társa, csak alattvalói vannak. Virginia Vallejo kikezd az Escobarra vadászó amerikai ügynökkel is.

A filmet létrehozó szakemberek rendkívül ügyesek voltak: lepereg a szemünk előtt egy kétórás jelenetsorozat, egészen filmszerű az élmény. Hidat építettek, pedig a pillérek hiányoznak. A törvény részéről nincs olyan szereplő, akivel azonosulni tudnánk. Akkor Virginiával vagy Pablóval kellene? Ezzel az agresszív, karrierista nővel, aki a rivaldafénybe vágyik? Vagy Escobarral, aki gusztustalanul kövér, suttyóra van maszkírozva, folyton eszik, sörözik, marihuánát szív? Virginia Vallejo pénzt csinált abból, hogy valaha Pablo Escobar közelébe került (a fia is írt róla könyvet, magyarul is megjelent), de ez csak bizarr érdekességek gyűjteménye, nem egy olyan történet, aminek íve és tétje van. Sok jó gengszterfilm van. Csak egy példa: Brian de Palma 1983-ban készítette A sebhelyes arcú-t, de amíg emberek filmet fognak nézni, addig ezt is nézni fogják. Egy drogbáró felemelkedése és bukása. Tökéletes a dramaturgia, Al Pacino lenyűgöző a főszerepben. Az Escobar-ra egy év múlva már nem fog emlékezni senki, pedig Penelope Cruz és Javier Bardem nagyszerű színészek, remélhetőleg jobb alapanyagot találnak majd a következő családi vállalkozáshoz.