Gillian Anderson: már régen nem csak Scully ügynök

Vágólapra másolva!
Még 25 éves sem volt, amikor minden különösebb, addigi tapasztalat nélkül Gillian Anderson megkapta Scully ügynök szerepét az X-akták-ban. Persze maga a sorozat sem úgy indult, hogy ekkora legenda lesz belőle. Mire kilenc évad után véget ért, Gillian Anderson nemcsak egy világszerte ismert arc lett, de már olyan színészi tudással rendelkezett, hogy azóta a legkülönbözőbb műfajokban bizonyított Amerikában és Európában egyaránt. Igazi átváltozó színész, aki minden szerepéhez más hajszínt és más frizurát választ. Már régóta nem csak „az a vörös nő az X-akták-ból”.
Vágólapra másolva!

Gillian Anderson Chicagóban született, de szüleivel 2 és 11 éves kora között Londonban éltek. Visszaköltözve az USA-ba amerikai tinédzserré változott, amerikai színész lett. De London olyan mély nyomokat hagyott benne, hogy miután az X-akták véget ért, ezt a várost választotta otthonának. Egy szempillantás alatt képes brit akcentusról amerikaira váltani, nemhogy nehézséget nem okoz számára, de külön felkészülést sem igényel bármelyiket használva játszani.

Számos brit színész költözött Hollywoodba, nála ez pont fordítva történt, de mindkét országban folyamatosan dolgozik.

Gillian Anderson chicagói középiskolásként kezdett színjátszó körbe járni, majd itt szerzett színészdiplomát is, miközben részt vett egy nyári kurzuson Nagy-Britanniában is. Egyetemista korában pincér volt egy saját főzésű söreit árusító sörözőben, ahol később a tiszteletére az egyik sör a Gillian elnevezést kapta.

Gillian Anderson idén januárban megkapta a hollywoodi csillagát, amit nem csak az X-aktákkal érdemelt ki Forrás: AFP/Jesse Grant

Gillian Andersont a művészszínház és a művészfilmek érdekelték, megfogadta, hogy sohasem fog Los Angelesbe költözni, és sohasem fog tévésorozatban szerepelni. Inkább New Yorkban folytatta pincérnői karrierjét, miközben megkapott két kisebb színházi szerepet. Mivel csalódott New Yorkban, ezért megszegve fogadalmát Los Angelesben is pincérkedett egy évet. Kitartóan járt castingokra, ennek eredményeként összejött egy mellékszerep egy kisköltségvetésű filmben és egy egyepizódos szerep egy tévésorozatban.

Chris Carter, aki az egész X-akták univerzumot megteremtette, valamit meglátott Gillian Andersonban. A döntéshozók közül senki másnak nem tetszett.

Nem volt elég tapasztalata. Ezenkívül markánsabb, önállóbb személyiséget akartak és szexibb, érettebb nőt. Ráadásul semmiképpen sem szőkét, ugyanis Gillian Anderson eredeti hajszíne barnásszőke. Az álmodozó Mulder ügynököt a földre visszarángató orvosnőt egyáltalán nem ilyennek képzelték el. Chris Carter látta meg benne a későbbi Scully ügynököt: szigorú kosztümökben, félhosszú, vörös hajjal.

Forrás: AFP

Az X-akták-at egyébként nem szánták mainstream sorozatnak, inkább a paranormális jelenségek iránt érdeklődőket célozták meg. Csak egy évadra volt megrendelés belőle, inkább az egy rész – egy különálló történet szerkezetben gondoltak, bár kezdettől jelen volt az a szál, hogy a kormány titkol valamit. De még maguk az alkotók sem tudták pontosan, hogy mit. Gillian Anderson nem hálálta meg Chris Carternek a bizalmat, ugyanis szerelmes lett az egyik stábtagba, és

nem tervezett terhessége veszélybe sodorta a második évad forgatását,

pedig az első évad váratlanul nagy sikert hozott. Chris Carter jól fogadta a hírt (ő lett a keresztapa is), az egész stáb nagy szeretettel vette körül a kismamát. Az időbeosztás átütemezésével, apró trükkökkel megoldották a dolgot. Ha már trükkök... David Duchovny jó egy fejnyivel magasabb Gillian Andersonnál, ezért közös jeleneteikben a színésznő gyakran egy dobogón állt, vagy a kamera látószögével igyekeztek kompenzálni. Lehet, hogy innen ered az egész sorozat képi világát meghatározó gyakori alsó gépállás?

Gillian Anderson és David Duchovny civilben, a magassarkú cipő csökkent rajta, de így is látszik, hogy mekkora magasságkülönbséget kellett eltüntetni az X-akták 217 részében Forrás: AFP

A sikernek mindig titka van. Ha a sikernek lenne receptje (még ha titkos is), akkor lennének, akik mindig biztosra mennek. De soha senki nem mehet biztosra a szórakoztatóiparban. Nagy nekigyürkőzésekből lett felejthető produkció, és sokszor maguk az alkotók sem értik, hogy mitől zárta annyira a szívébe a közönség, amit létrehoztak. A számok azt mutatják, hogy az X-akták-at valamiért olyanok is nézték, akik nem érdeklődnek a sci-fi vagy a fantasy műfaja iránt. Sőt ma is nézik. Például az egyik magyar tévécsatorna hétköznap este tíztől az örökzöld X-akták-at adja, mostanában a negyedik évad részei vannak műsoron.

A sorozat egy furcsa hibrid lett: vannak önmagukban egy teljes történetet elmesélő részek, és a kilenc évadon végighúzódik egy nagy ívű történet, egyes részek csak ezzel foglalkoznak.

Furcsa módon megoszlanak az X-akták hívei, hogy melyik vonulatot kedvelik jobban. Vannak, akik szerint azok miatt a részek miatt jó a sorozat, amikben a két FBI-ügynök megérkezik az USA egy tetszőleges szegletébe, és végére járnak egy rejtélyes ügynek, mert ezekhez a kreatív stáb a teljes emberiség kultúrtörténetét átfésülte, ősi mítoszokból kapunk bőséges válogatást. Ehhez képest az évadokon átívelő történet követhetetlen, sőt zavaros, mert az alkotók menet közben találták ki, hogyan is alakuljon a Föld felett a hatalmat átvenni igyekvő ufók sztorija. Vannak viszont, akik ezért a hatalmas összeesküvés-elméletért rajonganak, amibe számos már eleve létező konteót ügyesen beleépítettek, és csak tölteléknek érzik az egyepizódos történeteket. Vannak, akik végig szurkoltak, hogy Scully és Mulder szerelme kibontakozzon, mások felháborodva fogadták ezt a szerintük giccses fordulatot.

Az X-akták tizedik évadának indulásakor, 2016-ban Gillian Anderson mellett Chris Carter áll, akinek nagyon sokat köszönhet Forrás: AFP/Angela Weiss

Mindenesetre az X-akták kilenc évadot ért meg, és egy nagyon érdekes folyamatnak a pontos dokumentációja: valaki igazán jó színésszé érésének. Az elején Gillian Anderson még tapasztalatlan színész volt, néha kifejezetten ügyetlen. Évről évre jobb lett: pontosabb, szuggesztívebb. 201 résznyi mókuskerékből úgy szabadult ki, hogy anyagi gondjai már nyilván nem lesznek az életben, és Chris Carter kezdeti bizalmának hála sztárként ünnepelve képezhette magát olyan teljes vértezetű színésszé, aki aztán megvalósíthatta annak a New York-i pincérnőnek az álmait. Soha nem derül már ki, hogy meddig jutott volna Gillian Anderson az X-akták nélkül. Az is elképzelhető, hogy egy másik színésznő az X-akták kultusza ide vagy oda, csak vergődne ötvenévesen a filmiparban, merthogy középkorú női szerepből kevés van.

Vagy ez a bizonyos másik színésznő tíz körömmel kapaszkodna az X-akták feltámasztásába, amire Gillian Anderson egy idő után ugyan, de elegánsan nemet mondott. Merthogy most itt tartunk.

Régebben voltak színészek, akik nemet mondtak folytatásokra, mondván, hogy a legendákat békén kell hagyni, hadd ragyogjanak a maguk fényében. Például Jodie Fostert nem lehetett rábeszélni A bárányok hallgatnak előzményének-utózmányának leforgatására. Anthony Hopkins rávehető volt, de később őszintén elmondta, hogy megbánta, szakmailag rossz döntés volt. Egy ideje eltűntek azok az emberek, akik nemet mondanak. Kinél pénzéhség, kinél sikeréhség vagy ki tudja mi az ok, de nem hagyják békén a legendákat. 2016 elején óvatosan adásba ment egy hatrészes évad az X-akták-ból. Sokan persze fanyalogtak, hogy ez már nem az igazi, de nem volt egyértelműen szégyenteljes próbálkozás. 2018 elején már tízrészes évadot sugároztak. Ekkor történt meg, hogy Hollywoodban végre megint nemet mondott valaki. Gillian Anderson volt az. Erre Chris Carter úgy reagált, hogy Gillian Anderson nélkül nincsen X-akták. Persze még bármi lehet a történet folytatása, ez a jelenlegi helyzet.

Kattintás után olvasson arról, milyen sikeres pályát futott be Gillian Anderson az X-akták után is!