A CineFesten lesz a videotékás magyar dokumentumfilm ősbemutatója

Vágólapra másolva!
Csizmazia "Cheese" Gábor egészestés dokumentumfilmjének, a Volt egyszer egy téká-nak a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz az ősbemutatója.
Vágólapra másolva!

A részben közösségi finanszírozásból készült, a budapesti Corvin Odeon Videótéka bezárása apropóján a nyolcvanas évek VHS aranykorszakát megidéző doku szeptember 27-én kerül országszerte a mozikba.

2018. január 31-én 22 évnyi működés után végleg bezárt az Odeon videotéka a budapesti Corvin moziban.

Ezzel a VIII. kerület, utolsó legendás art videotékája is lehúzta a rolót, s az Odeon tékahálózat lassan a történelmi múlt részévé válik. Mindez jó alkalomként szolgált ahhoz, hogy néhány lelkes volt tékás és filmkedvelő emléket állítson nem csak az Odeon téká(k)nak, hanem az egész videókorszaknak, a nyolcvanas évek VHS aranykorának. Most befejeződtek a munkálatai egy 90 perces, az alkotók szándéka szerint roppant szórakoztató és tanulságos dokumentumfilmnek.

A Volt egyszer egy téká-ban egykori tékások, törzskölcsönzők, ihletért betérő filmkészítők mesélnek a kölcsönzés bájáról, bebizonyítva, hogy a VHS-nek is létezett reneszánsza, bemutatja, mi fán termett a kölcsönzés, tiszteleg az összes tékás és szeretett vagy éppen macerás kölcsönző előtt.

A filmben mások mellett olyan ismert médiaszemélyiségek, filmesek, színészek is megszólalnak, vagy közreműködnek, mint Rudolf Péter, Simon Kornél, Hajós András, Mucsi Zoltán, valamint Gigor Attila, Mátyássy Áron, Miklauzic Bence, Orosz Dénes, Pálfi György, Puskás Peti, vagy éppen az egykori profi ökölvívó világbajnok Kótai Mihály. Továbbá szerep jutott a legendás hangú Bozai Józsefnek is.

A Volt egyszer egy téka világpremierje a 15. James CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos programjában lesz.

A bemutató kapcsán a CineFesten látható lesz Kevin Smith legendás téka-filmje a Shop-stop, és a fesztivál egy minikonferenciát is szervez, szeptember 16-án, vasárnap.