Tizenkilenc film, köztük a Napszállta versenyez a miskolci CineFesten

2018.08.22. 15:04

Tizenkilenc produkció lesz látható a jubileumi 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nagyjátékfilmes versenyében. A fesztivált szeptember 14-23. között rendezik meg. 

Szerepel a versenyprogramban például a cseh Aurel Kilmt rendezte Lajka, melynek címszereplője az 1957-es űrkutya, aki ez esetben nem pusztul el a Szputnyik 2 fedélzetén, hanem ő maga szakítja meg a kapcsolatot Bajkonurral, hogy az űrhajóval egy idegen bolygóra távozzon, ahol végre nem az ember a teremtés ura – mindezt bábanimációs technikával, musical műfajában elmesélve.

Jelenetkép a Lajkából.Forrás: Origo

A sci-fi műfaját gondolja át mindemellett Lazar Dobroza Ederlezi ébredése című műve, amely Milutin, az űrhajós és igen vonzó kiborg társa érzelmeiről, szerelmük kiteljesedéséről szól egy végtelen hosszú űrutazás során.

A műfaji újragondolás újabb példája a Timur Bekmanbetov rendezte Profil lesz, mely Anna Erelle: A dzsihád jegyese című regényének a feldolgozása: az álnéven publikáló újságíró leírta az élményeit arról, ahogy több hónapon keresztül oknyomozott az Iszlám Állam toborzási módszereiről a közösségi médiákban és még a jegyességig is eljutott az egyik dzsihadistával. Az orosz-kazah filmes az igaz történetet egyetlen számítógép képernyőjén meséli el.

Jelenetkép a Profil-ból.Forrás: Origo

Sajátos sorsokat mutat be Lars Kraume A néma forradalom című műve, mely történet egy kelet-német osztályról, amely kiállt a magyar forradalom mellett. 1956 októberében néhány tini Nyugat-Berlinbe látogat, ahol szembesül azzal, hogy Budapesten nem ellenforradalom zajlik. A diákok egy perces néma csönddel adóznak a mártíroknak, melyet további sorsukat megpecsételő megtorlás követ.

A néma forradalomForrás: CineFest

A norvég Erik Poppe Utoya: július 22 című drámája arról szól, hogy hét év után hogyan lehet beszélni hetvenhét fiatal életet kioltó terrorcselekményről. A skandináv vonal egyébként erős lesz idén: versenyben mutatkozik be Sundance és Rotterdam közönségkedvence, A bűnös. Gustav Möller első egészestés művében egy telefonos ügyfélszolgáton ülő rendőr elképesztő éjszakáját követhetjük végig. De a drámaibb hangvétel mellett majd nevethetünk is eleget a Heavy túra című alkotáson, melyet az abszurd helyzetek és persze a heavy metal dominálnak.

A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál immár hagyományait tiszteletben tartva válogatást ad a legjobb tengerentúli független produkciókból. A magyar származású Nicholas Gyeney A legmélyebb pont című meta-drámája azt az élethelyzetet mutatja be, amikor egy csapat filmes úgy érzi, hiába próbálkozik, nem jön a várva várt áttörés.

Szerepel a szelekcióban A hallgatás törvényé-nek a nem hivatalos folytatása, továbbgondolása Debra Graniktől: a Ne hagyj nyomot! egy igen sajátos apa-lánya kapcsolatot mutat be. A szülő gyerek kapcsolatot egészen máshogyan járja végig az amerikai független filmes világ színésze, Paul Dano, aki Richard Ford regényéből készítette el első, rendezőként jegyzett játékfilmjét (Wildlife).

Ami pedig újdonság a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál történetében, hogy erősebb lett az ázsiai jelenlét, hiszen érkezett versenyfilm Kínából (A boldogtalanság művészete), Dél-Koreából (a neves koreai rendező Chang-dong Lee Cannes-ban debütáló filmje a Gyújtogatók) és Japánból is (Nyolcéves jegyesség a veterán Takahisha Zezétől). Utóbbi szintén igaz történet – mi történik a szerelemmel, ha a párunk kómába esik majd elfelejt mindet az esküvő előtt?

A fesztivál versenybe hívta Szilágyi Zsófia Egy nap című drámáját, amelynek világpremierje Cannes-ban, az elsőfilmeket versenyeztető Kritikusok Hetében (Semaine de la Critique) volt, és a fesztiválról végül a nemzetközi kritikusok Fipresci díjával tért haza.

A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz látható először Magyarországon Nemes Jeles László várva-várt második nagyjátékfilmje, a Napszállta. Az Oscar-díjas Saul fia rendezője új filmjének szeptember elején a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a világpremierje, majd a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja a közönség, onnan érkezik az alkotókkal együtt Miskolcra.