A színész, aki tudta, mit jelent: halálosan szeretni

2018.08.29. 22:02

Charles Boyer 1899. augusztus 28-án született a dél-francia Figeacban. A Sorbonne-on hallgatott filozófiát, majd a Párizsi Konzervatórium növendéke lett. 1920-tól színpadon és filmvásznon is bemutatkozhatott a nagyközönségnek – megnyerő külsejének köszönhetően hősszerelmesként. Hollywood is felfedezte, de első amerikai évei (1929-1931) nem jártak sikerrel. A nemzetközi áttörést egy újabb francia film, a Liliom hozta el számára. Pedig Fritz Lang 1934-es filmje a maga idejében nem talált kedvező fogadtatásra, mégis, Boyer olyan meggyőzően alakította Molnár Ferenc ligeti vagányát, hogy az amerikai stúdiók végre komolyabb szerepekkel találták meg. 1942-ben amerikai állampolgár lett, nemcsak Hollywoodot, de a Broadwayt is meghódította. Négyszer jelölték Oscar-díjra színészként, 1943-ban életműdíjjal tüntette ki az amerikai filmakadémia a Los Angeles-i Francia Kutatási Alapítvány létrehozásában végzett munkájáért, a filmtörténet-kutatás területén. 1976-ban állt utoljára kamerák elé (Vincent Minelli Nina c. filmjében), 1978. augusztus 26-án, két nappal a 79.-ik születésnapja előtt öngyilkos lett.

Charles Boyer halálának körülményeiben van valami felemelően tragikus, ami egyáltalán nem idegen az általa annyiszor megszemélyesített hősszerelmes karakterétől. Két nappal azután, hogy a felesége, Pat Paterson színésznő meghalt rákban, Boyer egy nagy adag altatószer segítségével átálmodta magát a túlvilágra. A romantikus filmekben is szikár, de átható és közvetlen játéka mögött a megélt szerelem biztonsága és biztos tapasztalata bújt meg, jóval a method acting térnyerése előtt. Patersonnal 1934-ben házasodtak össze, és ez a frigy kitartott annak ellenére, hogy Boyer a legszebb nők oldalán feszített a filmvásznon, s felesége vonzó személyisége sem hagyta hidegen a férfiszíveket.

Charles Boyer, Henri Bernstein és Pat Paterson 1936-banForrás: AFP

Házasságuk túlélte a legsúlyosabb tragédiát is, ami csak szülővel történhet: egyetlen gyerekük, az akkor 21 éves Michael Boyer 1965. szeptember 23-án meghalt. Elővette a revolverét és orosz rulettezni kezdett, miután a barátnője közölte vele, nem akarja többé látni. Charles Boyer tehát a fiával is sorsközösséget vállalt, aki szintén a szerelembe halt bele. A család közös sírhelyben nyugszik Culver City Szent Kereszt temetőjében.

Liliom (Charles Boyer)Forrás: imdb

Első nagy színészi sikere, a Molnár Ferenc színdarabjából készült Liliom (a világhírű rendező, a német Fritz Lang egyik saját kedvenc alkotása) is egy tragikus szerelem története – annyi különbséggel, hogy a valóságban Boyer nem bánt rosszul a szerelmével, sőt, életrajzírói szerint a tenyerén hordta a feleségét, aki az otthon melegét jelentette, a biztos menedéket a sztárok között kifejezetten visszahúzódó Boyer számára. Megismerkedésüket egy olyan kivételes alkalomnak köszönhetik, amikor a színész elmerészkedett egy hollywoodi partira – feleségével ellentétben ugyanis nem igazán kedvelte a társasági eseményeket. Pár hét múlva összeházasodtak.

Aztán jöttek a Boyer világhírét megalapozó szerepek, a legnagyobb színésznőkkel: Katharine Hepburn oldalán az Eszményi asszony-ban (az 1935-ös film egy zongoraművésznő és egy karmester megpróbáltatásokkal teli szerelmét regéli el), az Anatole Litvak rendezte Mayerling (1936) után Marlene Dietrich mellett játszott az Allah kertjé-ben (Richard Boleslawski 1936-os, szentimentális alkotásában az addigi életét apja ápolásának szentelő nő a sivatagi zarándokúton keveredik szerelembe a trappista szerzetessel), Napóleont játszotta Greta Garbo oldalán a Walewska grófnő-ben (1937), Hedy Lamarr volt a partnere az 1938-as Algír-ban (a film remake: Boyer Jean Gabin szerepét kapta meg az egy évvel korábban készült Az alvilág királyá-ból)...

Walewska grófnőForrás: AFP

A legférfiasabb sztárok között emlegették – holott mindezt leginkább a kisugárzásának köszönhette, mivel sok partnerénél alacsonyabb volt, a haja korán hullani kezdett, és a negyvenes évekre jól látható pocakot eresztett. A fáma szerint, amikor Bette Davis meglátta a Minden és ráadásul az ég (1940) első forgatási napján, nem ismerte fel, és ki akarta zavarni a díszletből az akkor már kétszeres Oscar-jelölt sztárt (összesen négyszer jelölték: a Walewska grófnő, Algír, Gázláng és Fanny c. filmekért).

Legismertebb filmjében, a George Cukor rendezte Gázláng-ban (1944) már nem is hősszerelmes, hanem egy minden gonoszságra képes bűnöző, aki újdonsült felesége (a szerepéért Oscarral kitüntetett Ingrid Bergman), nagynénjétől örökölt házában kutakodik a meggyilkolt nagynéni milliókat érő drágakövei után – s hogy aljas szándékait leplezze, igyekszik elhitetni a feleségével, hogy az megőrült. A Patrick Hamilton színdarabjából készült kiváló viktoriánus thrillerben Boyer hátborzongató alakítást nyújt – tökéletes kontrasztját a tőle „megszokott” karakternek.

A Gázláng sikere után öt évvel egy időre búcsút intett a filmezésnek. A Lewis Milestone rendezte – a korát megelőzően naturalista módon elképzelt és ezért alaposan megcenzúrázott – Remarque-adaptáció, A diadalív árnyékában kedvezőtlen fogadtatása után úgy érezte, más kihívások felé néz: a Francia Köztársaság Becsületrendjével frissen kitüntetett Boyer inkább a Broadwayn próbált szerencsét. 1951-ben tért vissza a vászonra, Otto Preminger noirjában (The 13th Letter), majd a hollywoodi melodrámák német mesterével, Douglas Sirkkel forgatott (The First Legion, 1952). 1952-ben Tony-díjat kapott a Charles Laughton rendezte Broadway-siker, az Ember és felsőbbrendű ember című G. B. Shaw dráma harmadik felvonásának önálló előadása, a Don Juan a Pokolban címszerepéért (az ördögöt Laughton alakította).
Ezután felváltva szerepelt színpadon, televízióban és filmen. Későbbi filmes munkáiban egyre színesebb arcát mutatta. 1961-ben kapta utolsó Oscar-jelölését, a Fanny című filmért, majd 1962-ben brillírozott Lilli Palmer oldalán az Alfred Weidenmann rendezte Csodálatos vagy, Júlia című Maugham-adaptációban. Parádésat alakított René Clement Párizs ég? című, sztárokkal zsúfolt második világháborús eposzában (1965), A Mezítláb a parkban (1967) mellékszerepében bizonyította be, hogy a szerelem kortalan. Az Alain Resnais rendezte Stavisky-ben (1974) nyújtott alakításáért Cannes-ban és a New York-i filmkritikusoktól kapott elismerést – feleségénél nem sokkal később agydaganatot diagnosztizáltak, Boyer pedig visszavonult a színészettől.

Charles Boyer és Jean-Paul Belmondo a Stavisky c. filmbenForrás: AFP

Legfontosabb feladatának hitvese ápolását érezte. Az orvosokat megkérte, hogy ne közöljék a feleségével, mennyire súlyos az állapota, mindeközben ő mindvégig igyekezett kedélyesen és odaadóan a lovagja maradni. Állítólag felesége temetéséről gyorsan és összeszedetten rendelkezett, nem sejtette a környezetében senki, amit már jó előre elhatározhatott: sírba száll a szerelemért.