Vágólapra másolva!
A 75. Velencei Filmfesztivál Biennale College Cinema szekciójában lesz Szőcs Petra Déva című nagyjátékfilmjének világpremierje. A világ egyik legrangosabb filmes eseményét 2018. augusztus 29. és szeptember 8. között rendezik meg a velencei Lidón.
Vágólapra másolva!

A Déva premierje a fesztivál elején, augusztus 31-án 17.00-kor lesz, a sajtó már délelőtt 10.00-kor megnézheti a filmet.

A film egy árvaházban élő albínó lányról, Katóról szól, aki a nyári szünetben összebarátkozik egy új önkéntessel, Bogival, de barátságát csak úgy tudja kifejezni, hogy elárul valaki mást.

A Déva Szőcs Petra első nagyjátékfilmje. A film a Biennale College Cinema tehetséggondozó programjának támogatásával készült, amelyre évente mindössze három projektet választanak ki. Ez az első magyar alkotás, amely a Biennale College Cinema közreműködésével jött létre.

A rendező A kivégzés című rövidfilmjét – amely bizonyos szempontból a Déva előzményének is tekinthető – 2014-ben a budapesti Friss Hús rövidfilmfesztiválon, majd a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában vetítették, Csoszogj úgy című rövidfilmje pedig 2016-ban mutatkozott be a Friss Húson, amit sikeres nemzetközi fesztiválvetítések követtek. Mindkét film számos fontos nemzetközi díjat nyert.

A film forgatókönyvírója Nagy V. Gergő és Szőcs Petra, producere Fülöp Péter, operatőre Dévényi Zoltán, vágója Dunai László. A főbb szerepeket Nagy Csengelle, Mohamed Fatma és Komán Boglárka játsszák, a gyerekszerepekben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány növendékei láthatók. A film Déván és Petrozsényben forgott.