Jack Black csillagot kapott a Hírességek sétányán

Jack Black a csillaga avatásán
Vágólapra másolva!
A Santa Monicában született filmszínész-zenész csillagát kedden avatták fel Los Angelesben.
Vágólapra másolva!

A sztár a Variety.com beszámolója szerint a ceremónián elmondta, hogy

Hozzátette,

Jack Black a csillaga avatásán Forrás: Europress/Getty Images


Az ünnepségen mások mellett Richard Linklater rendező-forgatókönyvíró is méltatta.

Black a rendező Rocksuli és a Börni, az eszelős temetős című filmjeinek főszerepét alakította.


Black az UCLA-n végzett, ahol Tim Robbins drámacsoportjának tagja volt. Ez vezetett első filmszerepéhez a Bob Roberts-ben (1992). Pályafutása az X-akták-kal, majd a nagy sikert aratott Pop, csajok, satöbbi-vel folytatódott.

Szerepelt Peter Jackson King Kong-ában, a Holiday című romantikus vígjátékban, a Trópusi vihar-ban és a Jumanji: Vár a dzsungel című kalandfilmben.

A színész a Tenacious D rockegyüttesével már több albumot is kiadott.

A John Bellairs gótikus gyerekhorrorja nyomán forgatott A végzet órája, amelyben Black egy árva kisfiú varázsló nagybácsiját alakítja, november 1-jétől szerepel a magyar mozik műsorán.

A filmet Eli Roth rendezte, a női főszerepet Cate Blanchett alakítja.