Így lehet beépülni a csuklyás fanatikusok közé

2018.09.29. 17:49

A miskolci CineFest fesztivál programjában két film is szólt arról, hogyan sikerült beépülni olyan radikális szektákba, amiknek tagjai rendszerint elfedik az arcukat. Mindkettő igaz történeten alapul: a Csuklyások - BlacKkKlansman című filmben egy afroamerikai rendőr épül be a Ku-Klux-Klánba, a Profil-ban pedig egy angol oknyomozó újságíró ígérkezik feleségül az Iszlám Állam egyik harcosához. A két film nemcsak eltérő korban játszódik, de más-más oldalról világítja meg a radikalizmus arcát: a BlacKkKlansman rendezője, Spike Lee azt mutatja be, mennyire könnyen rászedhetőek a szélsőségesek, a Profil alkotója, Timur Bekmambetov pedig a vallási fundamentalizmus gyökereit és ijesztő vonzerejét mutatja be, igen sokkolóan.

Az idei cannes-i fesztiválon a zsűri nagydíját elnyerő, a magyar mozikba is megérkezett Csuklyások - BlacKkKlansman Spike Lee alkotása: a filmtörténet leghíresebb afroamerikai rendezőjének legtöbb filmje saját népe helyzetéről szól. Legújabb munkája sem kivétel, viszont hiba lenne ezt is Lee sokadik magánakciójaként lekicsinyelni. Ron Stallworth memoárjára olyan producerek figyeltek fel, mint a horrorfilmes Jason Blum és Jordan Peele, a Tűnj el! Oscar-díjas forgatókönyvírója, valamint Oscar-jelölt rendezője és producere. Lee úgy került a képbe, hogy elküldtek neki egy kész verziót a forgatókönyvből.

Topher Grace a filmbenForrás: FOCUS FEATURES

A Csuklyások - BlacKkKlansman egészen elképesztő igaz történetre épül: a hetvenes években egy afroamerikai rendőr, Ron Stallworth telefonon keresztül beépült a Ku-Klux-Klánba, még tagsági kártyát is kapott. Úgy sikerült neki a bravúr, hogy a személyes találkozókra egy fehér társa (Adam Driver) ment el helyette, ő tehát csak a hangját adta a kitalált radikálisnak. És ami a filmet illeti, ez csak a kezdete az ironikus fordulatoknak, a történet még innen is tud hová bonyolódni, a tétek és a feszültség egyre nőnek, a KKK ugyanis terrortámadásra készül, a szervezet vezetője, David Duke a városba érkezik, Ron Stallworth dolgát ráadásul a saját felettesei is megnehezítik, akik nem hisznek a hajmeresztő akcióban.

Lee nem tárja fel mélyrehatóan a radikalizmus természetrajzát, inkább nevetségessé teszi azt, filmje ugyanis bővelkedik humorban. Ahogy Ron Stallworth, ő is a bolondját járatja a fanatikusokkal, így mutat rá, hány sebből vérzik az ideológiájuk. A filmjének vannak viszont hátulütői is: Lee-nek elég lett volna elmesélnie ezt a döbbenetes történetet és hagyni, hogy a néző levonja a maga következtetését, ehelyett igen szájbarágósan tette nyilvánvalóvá, hogy ő maga mit gondol az amerikai politikáról. Ezt jól példázza a zárókép, ami egy lefelé fordított amerikai zászló: ilyen jó filmnek talán még sosem volt ennyire didaktikus zárása a filmtörténetben. Elismerésre méltó, ahogyan Lee szenvedélyesen kiáll hányatott sorsú népéért, de átesett a ló túlsó oldalára, pont radikálisokról nem szerencsés ennyire radikális filmet készíteni. Jordan Peele csinálta jól, aki a Tűnj el! alkalmával nyílt politizálás nélkül, a horror nyelvén mesélt az afroamerikaiak létélményéről.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Előző
  • 1
  • 2
Következő