Bronz Diák Oscar-díjat nyert az Ostrom

ostrom
Az Ostrom plakátja
Vágólapra másolva!
Huszonhét év után újra magyar diplomafilm nyert Diák Oscar-díjat (Student Academy Award): Kovács István az Ostrom című diplomafilmért vehette át magyar idő szerint péntek hajnalban Los Angelesben az Amerikai Filmakadémia Samuel Goldwyn Theaterjében a Bronz Diák Oscar-díjat.
Vágólapra másolva!

Az Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat mosson a várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem a szomszédai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani.

Az Ostrom a 32 éves Kovács István diplomafilmje volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol Enyedi Ildikó, Janisch Attila és Szász János voltak a tanárai. A 23 perces alkotás a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült.

Havas Ágnes, a filmalap vezérigazgatója a díj kapcsán elmondta, hogy

Az elmúlt években a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzőseinek három filmje is bejutott a Diák Oscar-díj jelöltek közé: 2016-ban a Kis Hajni által jegyzett Szép alak, tavaly pedig Freund Ádám rendezése, a Földiek volt versenyben, és idén Kovács István az Ostrom-ért meg is nyerte a díjat. Ez a sikersorozat azért is kiemelkedő,

mert eddig még egyetlen filmes egyetemnek sem sikerült három egymást követő évben a fikciós filmek kategóriájában a jelöltek közé kerülni,

ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a több évtizede tartó tudatos építkezés eredménye. Az Amerikai Filmakadémia Diák Oscar-díjaira idén összesen 1582 nevezés érkezett. Az Ostrom az Inforg-M&M Film (Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Alföldi Nóra producerek) és az SZFE (Bosnyák Miklós producer) gyártásában, a Film Force Team (Hutlassa Tamás, Hutlassa Barna producerek), a Filmfabriq (Osváth Gábor producer) és a Vision Team koprodukciójában készült. A forgatókönyvet Gasztonyi Kálmán írta, az operatőr Dévényi Zoltán, a vágó Duszka Péter Gábor, a látványtervező Rajk László, a hangmérnök Balázs Gábor volt, a line producer D'Intino Patrícia, gyártásvezető Hegyi Nóra volt. A Budapesten és Kiskunlacházán forgatott film főbb szerepeiben Vedrana Bozinovic, Mirela Lambic, bosnyák, Nenad Pecinar és Radoje Cupic szerb színészek mellett Trill Zsolt és Keszég László látható.

Hutlassa Tamás és Osváth Gábor producerek korábban elmondták, hogy

Diák Oscar-díjat eddig egyetlen magyar alkotó nyert, 1991-ben Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt... című diplomafilmjéért.