Fellini: a zseni, aki szerette a nőket és rettegett a túlvilágtól

2018.10.31. 15:32

Federico Fellini filmjei, legyenek olykor bármennyire szomorkásak, mindig az életigenlésről szólnak. Ha egyáltalán „szólnak” valamiről: „az én mozim nem irodalmi, nem is elbeszélő, hanem festői mozi. A fény a lényege, a stílusa, az ideológiája”, vallotta a rendező. A látvány ideológusaként Fellini művészetében keveredik a valóság az álommal, a kollektív fantázia és a szimbólumok világa a személyes önéletrajzi elemekből táplálkozó tényszerűséggel. Sajátos groteszk humorral, az elesettek iránti (nem kevés filozófiai, pszichológiai és szociológiai hajlamról árulkodó) érzékenységgel és együttérzéssel láttatta a világot és az embert. Egyetemes művész volt: a hétköznapokban megszürkülő ember sokszínű lelkét, féltett titkait és félretett álmait, emlékekből táplálkozó vágyait és vívódásait, a modern ember magány elleni tiltakozását hozta felszínre. Neki is voltak kútba esett álmai: három évtizeden át dédelgetett projektje, a G. Mastorna utazása a filmtörténet egyik leghíresebb megvalósulatlan filmterve. Háromszor rugaszkodott neki, s háromszor menekült el a lehetőség elől, holott a túlvilági film sokak szerint az életműjének koronája lehetett volna. Fellini huszonöt évvel ezelőtt, 1993. október 31-én halt meg. 

Federico Fellini azonos volt a filmjeivel, hiába mentette magát többször is, mondván megrögzött hazudozó, s a filmjeiben megjelenő önéletrajzi elemeknek az értelmezői túl nagy jelentőséget tulajdonítanak. De a rendező halála, az elmúlás körülményei is, akár egy Fellini-film. Csontig hatolóan komor, mégis felemelő. Pár hónappal a végzetes infarktus előtt, 1993. március 29-én átvette az életművéért neki ítélt Oscar-díjat (korábban négy filmjét díjazta az amerikai filmakadémia a legjobb idegen nyelvű alkotás kategóriájában: Országúton, Cabiria éjszakái8 és 1/2, illetve Amarcord, Fellinit pedig összesen 12 alkalommal jelölték rendezői vagy forgatókönyvírói díjra). Köszönőbeszédében az egyetemes filmművészet mestereként az amerikai mozit magasztalta, végül köszönetet mondott az őt támogató filmes kollégáknak, de csak egyetlen embert említett név szerint, a feleségét, Giulietta Masinát.

Köszönöm, drága Giulietta, és kérlek, hagyd abba a sírást

- szólt rá kedvesen az Országúton, a Szélhámosok, a Cabiria éjszakái, a Júlia és a szellemek és a Ginger és Fred című filmjeinek Cannes-ban és Berlinben kitüntetett csillagára. 

Fellini és Masina az Országúton (1954) forgatásánForrás: AFP/STUDIO PATELLANI

Kalandosan indult a házasságuk, és nem volt mentes a tragédiáktól és botlásoktól. Fellini 1942-ben beleszeretett az általa írt Cico és Pallina című rádiósorozat főszereplőnőjének hangjába, s mert "a háború mindent sürgősebbé tett", kilenc hónapnyi jegyesség után egybekeltek. A szerény és szinte titkos esküvő után pár hónappal Masina leesett a házuk lépcsőjéről, és elvetélt első gyerekükkel. 1945 tavaszán újszülött fiuk, Pierfederico is meghalt háromhetes korában, ráadásul Masina gyermekágyi lázat kapott, aminek szövődményeként nem szülhetett többé. A legszemélyesebb veszteségnek, Fellini szempontjából, tartós érzelmi és művészi következményei voltak, már korai filmjeiben is a drámai csúcspont katarzisa élettapasztalattá alakítja a tragédiát.

A gyerektelen házaspár egymás iránti odaadása, a felek közötti gyermeki játékosság szintén beépült a filmalkotó művészetébe. A humanista életszemléletű Giulietta Masina igazi múzsa volt Fellini számára, az egyetlen biztos pont az életében. Már az Alberto Lattuadával közösen rendezett (az első "fél film") A varieté fényei-ben is szerepeltette, majd az első önálló Fellini-rendezésben, A fehér sejk-ben Masina egy melegszívű utcalányt játszik (megelőlegezve legszebb közös filmük, a Cabiria éjszakái főszerepét). Később Fellini egyenesen a feleségéről mintázta a mindkettejük hírnevét megalapozó Országúton hősnőjét, a gyermekien érzelemgazdag Gelsominát. S noha a Fellini-életműben több szempontból is "átmenetet" képező, erősen önéletrajzi ihletésű, az alkotói válságot az egzisztenciális válsággal ötvöző 8 és 1/2-ben Masina nem szerepel, a valóságot a vágyképekkel elegyítő film utolsó részében elhangzó filozofálás az "Ideális Nőről", mintha vallomás lenne Fellini feleségéhez. Fiatal, mégis ősi. Gyermek, mégis nő. Hiteles és teljes, a férfi üdvössége. 

A 8 és 1/2 -ben Fellini önleleplező módon vallott saját erotikus késztetéseiről, de botlásai (leginkább egyoldalúan nyitott házassága) ellenére a felesége iránt táplált szerelme töretlen volt. Fellini életrajzírója és barátja, Tullio Kezich szerint Fellini és Masina elválaszthatatlanok voltak, és lelki értelemben véve monogám kapcsolatban éltek. Egy barátjuk szerint a kicsapongó életmódot folytató Fellini mindig hazarohant a feleségéhez, a rendező feminista szeretője, Germaine Greer úgy emlékezett, Fellini a csábítás közben sem feledkezett meg a feleségéről, és óránként hazatelefonált a szállodai szobából. Masina pedig beletörődően tűrte, és az önként vállalt "hosszú távú szenvedés" jegyében mindenben támogatta a férjét.

Később Fellini első színes filmjében, a 8 és 1/2 párdarabjának szánt Júlia és a szellemek-ben egy, a férje hűtlensége miatt lelki gondokkal viaskodó, majd az őt körülvevő művilággal leszámoló, naivitásából öntudatra ébredő, és magát felszabadító polgárasszony pszichéjébe kalauzolta nézőjét. A címszerepben: Masina, aki soha nem hagyta el a férjét, lelki és szellemi társa maradt mindvégig.

Fellini Giulietta Masinát rendezi a Cabiria éjszakái c. filmben (1957)Forrás: AFP

Az 1993-as Oscar-beszéd végén tehát Fellini nem pusztán udvariasságból köszönte meg a feleségének a támogatást, kitartást és ihletet. A díjátadó idején már mindketten rendkívül rossz fizikai állapotban voltak. Masina a ráktól szenvedett, Fellininek a szívével voltak gondjai.

A rendező júniusban Zürichbe utazott bypass-műtétre. Bár az orvosai szerint hosszabb utókezelésre lett volna szüksége, két hónappal a műtét után hazalátogatott szülővárosába, Riminibe, ahol a szállodai szobájában agyvérzést kapott. Ferrarába szállították rehabilitációra, de onnan átszállítatta magát Rómába, hogy közel lehessen a szintén kórházi kezelés alatt álló feleségéhez. 

1993. október 17-én szívrohamot kapott, és kómába zuhant. Az olasz média folyamatosan tudósított az állapotáról, vele kezdődtek az esti hírek, egy ország imádkozott érte. Nem volt eszméletén az ötvenedik házassági évfordulóján, egy nappal később halt meg, október 31-én, 73 éves korában. A Cinecittà-ban tartott megemlékezésén több tízezren jelentek meg, a római Santa Maria degli Angeli e dei Martiri bazilikában megrendezett temetését élőben közvetítette a televízió, Masina kérésére a ceremónián Mauro Maur trombitán játszotta Nino Rota (Fellini filmjeinek zeneszerzője) Improvviso dell'Angelo című szerzeményét, az olasz mozik a gyász jeleként aznap fél órával később kezdték a vetítéseket.

Fellini rajongott a nőkért, de csak a feleségét szerette igazán (Anita Ekberggel Az édes élet forgatása idején)Forrás: Getty Images/ Ivan Crosceno

Giulietta Masina öt hónappal később, 1994. március 23-án halt meg, 73 évesen. A Fellini hivatalos ügyeit mindvégig kézben tartó asszony úgy rendelkezett, hogy temetésén szintén Mauro Maur játsszon, ugyancsak Rota-szerzeményt: az Országúton keserédes témáját. Annak a filmnek a zenéjét, amelyben Masina egy pokróc mutatványos fizikai és érzelmi rabszolgájaként lett híres, egy olyan, csak rá jellemző mosollyal, ami azt hirdeti: "én is ember vagyok". Fellini és Masina rimini temetőjében, közös sírhelyben fekszenek, ott, ahová 1945-ben Pierfedericót is örök nyugalomra helyezték.

A nárcisztikus Fellini rajongott a nőkért, de csak egyet szeretett igazán. Filmjeiért nemegyszer támadták a feministák. Kétségtelen, az Országúton, a 8 és 1/2 , az Amarcord vagy A nők városa férfi hőseiben a birtoklás vágya jelenik meg, csakhogy a birtokos viszonyt több filmcímében is megjelenítő (Satyricon, Róma, Casanova...) Fellini a férfiak (és kiváltképp a saját) nőkkel kapcsolatos birtoklási hajlamát nem csupán erős, de szégyenletes vágyként volt képes megjeleníteni. Aki nem tudja figyelmét elvonni Anita Ekberg dús idomairól, aligha veszi észre Marcello Mastroianni zavarát Az édes élet híres szökőkutas jeleneténél.

Nőt akarok, nőt akarok!

- kiabálja egy fa tetejéről az Amarcord-ban a bolond, s le sem jönne addig, míg vágya nem teljesül. Végül egy törpe apáca mászik fel érte: a férfi félig-meddig megkapta, amit akart. A groteszk kis jelenetben a férfiak szánni való vágyakozása jelenik meg, ahogy a Fellini-Casanová-ban is egészen bizarr módon ragadja meg a rendező a birtoklási vágyat és az elszemélytelenedő szexualitást a címszereplő és Rosalba "románcában". A kalandoron gúnyolódni óhajtó udvaroncok heccből egy életnagyságú bábút adnak Casanovának, akinek olyannyira megtetszik a játék, hogy mikor kettesben maradnak, becézgetni kezdi, táncol vele, majd ágyába viszi és magáévá teszi. Az élettelen Rosalba tökéletes szerető az egész életében szerepet játszó, valós énjét a tőle a környezete által elvárt álszemélyiség maszkja mögé rejtő férfi számára.

Fellini-Casanova (Donald Sutherland és Leda Lojodice)Forrás: Wikipedia

Fellini "öregkori" filmjeiben (És a hajó megy, Ginger és FredA Hold hangja) már az elmúlással foglalkozott, de utolsó filmjében, A Hold hangjá-ban különös módon közelít a nőkhöz, a nőiésség titkához. A kaotikus filmben az elérhetetlen Aldinát a Holdhoz hasonlítja Ivo, a bolond. A Hold az átváltozás és az újrakezdés szimbóluma, a termékenység és a biológiai ritmus meghatározója. A Hold maga a körforgás, a körforgás pedig Fellininél maga a nő.

A sok szempontból "túlvilágian" éteri A Hold hangjá-ban - noha Ermano Cavazzoni regényéből készült -, Fellini felhasználta pár ötletét a soha meg nem valósult G. Mastorna utazása című filmtervéből. Utóbbi egy repülőgép-szerencsétlenségben meghalt zenész története lett volna: a férfi nem vesz tudomást arról, hogy már a másvilágon van. A valóság és álom összemosásának nagy kísérlete lett volna a Mastorna, de Fellini úgy érezte, meghaladja képességeit, háromszor is megfutamodott, 1966-ban már álltak a díszletek, amikor visszalépett. Később úgy nyilatkozott egy jövőmondó azt jósolta neki, ha leforgatja, a Mastorna lesz az utolsó filmje. Ezért aztán, amikor később újra és újra elővette az ötletet, egy egyszerű ételmérgezést is intő jelnek vett, nem is szólva az olyan eseményekről, mint Gianni Di Venanzo operatőr halála. Elátkozottnak érezte a tervet, harminc éven keresztül kísértette, végül magával vitte a túlvilágra.