Elárverezik az Óz, a csodák csodája forgatókönyvterveit

szórakozás, Orvossorozat készül az Óz, a csodák csodája című filmből
Vágólapra másolva!
Az Óz, a csodák csodája című film forgatókönyvterveit és az archívum egyéb anyagait árverezik el egy decemberi aukción. Becslések szerint a bevétel elérheti az 1,2 millió dollárt (341 millió forint).
Vágólapra másolva!

A Profiles in History nevű Los Angeles-i aukciósház közlése szerint négy, Noel Langley által írt forgatókönyvtervet kínálnak eladásra. Az 1980-ban meghalt Langley egyike volt annak a tucatnyi forgatókönyvírónak, aki L. Frank Baum gyerekkönyvének filmadaptációján dolgozott.

A moziklasszikussá vált 1939-esfilm tette világhírűvé Judy Garlandot.

Langley első három, 1938. április 5. és május 14. között keletkezett eredeti tervezete mellett egy Florence Ryerson és Edgar Allan Woolf által írt forgatókönyvet, illetve Langley egy negyedik, 1938. augusztusi tervezetét is elárverezik.

- mondta Brian Chanes, a Profiles in History munkatársa. Szerinte a 150 oldalnyi kézzel írott jegyzet végigköveti az Óz, a csodák csodája fejlődését az első tervezetektől a végső verzióig.

Forrás: AFP

A tételhez tartozik 16, a speciális effektusokat bemutató fotó is.

A gyűjteményt egy névtelen magánygyűjtő kínálja eladásra, aki évekkel korábban Forrest J. Ackerman gyűjtőtől szerezte meg azt.

A 800 ezer - 1,2 millió dollárra becsült értékű anyagot december 11. és 14. között árverezik el Los Angelesben.

Az Óz, a csodák csodája csak két Oscar-díjat kapott - mindkettőt a zenéjéért -, mégis Hollywood történelmének egyik legismertebb musicaljévé vált. 1989-ben az első egyik első film volt, mely bekerült az amerikai nemzeti filmarchívumba.