A rövidfilmjeivel Cannes-ban és Berlinben is sikereket elért Kárpáti György Mór az 1848-49-es szabadságharc idején játszódó Guerilla című első nagyjátékfilmje 2019. március 7-én kerül a magyar mozikba.

A Proton Cinema gyártásában készült film egy hiteles korrajz az 1848-49-es szabadságharc végső óráiról. A készítők célja az volt, hogy a historizáló szemlélet helyett a közeli perspektíva használatával mutassák meg az 1848-49-es időszak hangulatát, az ismeretlen hősök néhány napját az erdő mélyén.
A történet szerint 1849-ben, a világosi fegyverletétel után sokan még nem tudják, hogy a szabadságharc elbukott. Barnabás korábban megszökött a sorozás elől, az öccse vonult be helyette. Most útnak indul, hogy megkeresse és hazavigye a testvérét. A háborúval való találkozás azonban olyan élmény számára, amelynek hatására újra kell értékelnie a bátorságról és felelősségről alkotott képét. A történet két testvér viszonyán és egy szerelmi háromszög történetén keresztül mutatja meg az erdőben harcoló fiatal gerillák életét.

GuerillaForrás: Mozinet

Kárpáti György Mór az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán végzett az Enyedi Ildikó rendező-forgatókönyvíró és Máthé Tibor operatőr vezette osztályban. Osztálytársai között volt Reisz Gábor (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Rossz versek) és Szimler Bálint (Itt vagyok) is. Az Erdő című vizsgafilmjét a Berlinalén, Provincia című diplomafilmjét Cannes-ban mutatták be.
A Guerilla főszereplői Váradi Gergely, Mészáros Blanka, Vilmányi Benett, Radetzky Anna, Orbán Levente, Páll-Gecse Ákos és Vlagyimir Szvirszkij. A filmet Hartung Dávid fényképezte és Duszka Péter Gábor vágta. A dramaturg Lányi Zsófi, a jelmeztervező Szlávik Juli, a látványtervező Antal-Fógel Adrienn, a zeneszerző Asher Goldschmidt, a hangmérnök Balázs Gábor volt. Az alkotás producere Petrányi Viktória. A Guerilla a Filmalap Inkubátor Programjának 64 millió forintos támogatásával készült. A film jövő márciusban a Mozinet forgalmazásában kerül a magyar mozikba.