Hogy került Roger Thornhill a kukoricásba?

Alfred Hitchcock 60 évvel ezelőtt bemutatott, akciójelenetekben és komikumban bővelkedő kém-thrillere, az Észak-Északnyugat páratlan módon épít a véletlenekre, és kéjesen csavar egyet a kémfilmek bejáratott sémáin.

Nem mondta még senki magának, hogy erősen túljátssza a szerepeit, Mr. Kaplan? Először volt a haragos férfi a Madison Avenue-ból, akit összetévesztettek valakivel. Aztán jött a törvény elől menekülő férfi, aki tisztázni akarja magát egy el nem követett bűntényben. Most meg előadja a duzzogó szerelmest, akit gyötör a féltékenység és az árulás kínja. Nem ártana, ha kevesebb kiképzést kapnának az FBI-tól és többet a színészakadémiától

– mondja az ellenséges kémfőnök Phillip Vandamm (James Mason) az általa George Kaplan amerikai titkosügynöknek vélt, valójában reklámszakember Roger O. Thornhillnek (Cary Grant). A kémfilmek hőse, a titkosügynök küldetése során beépül az ellenséges szervezetbe, nem csupán a különböző hírszerzési technikák, de a megtévesztés, a szerepjátszás, azonosulás mestere is. Hitchcock úgy csavart a már 1959-ben is bejáratott formulán, hogy az Észak-Északnyugat hőse valóban nem kém és nem gyilkos, hanem a tévedések áldozata, kétszer is összetévesztik valakivel: egy nem létező titkosügynökkel, majd az ENSZ-nagykövet merénylőjével – ha olyannyira hiteles az alakítása, hogy az már hihetetlen, akkor az csak azért lehet, mert nem színészkedik, hanem önmagát adja (nem ez az első eset, hogy Hitchcock a kisembert teszi meg egy kémfilm hősének, az 1946-os Forgószél-ben egy háborús bűnös laza erkölcsű lányát "kényszeríti" a titkosszolgálat arra, hogy kémkedés céljából hozzámenjen egy náci csoport vezetőjéhez).

Észak-Északnyugat (Cary Grant és Eva Marie Saint) Forrás: AFP

Az elsősorban a tiszta szórakoztatás igényéből született (a hitchcocki életműben a Forgószél-t és A tévedés áldozatá-t mintegy összekapcsoló) Észak-Északnyugat elegyíti a kém-thrillert a vígjátékkal és a romantikus filmmel, miközben (minden erőltetett alkotói szándéktól mentesen) nincs híján a pszichologizáló szimbolikának és mélyebb társadalmi mondanivalónak sem. Utóbbiak közül a legfontosabb az erkölcsi relativizmus: az eseményeket a távolból figyelemmel kísérő FBI tudja a legjobban, hogy Thornhill nem Kaplan, de a tévedés kapóra jön, amíg az ellenséges kémek vele bíbelődnek, valaki más elvégzi a rá bízott feladatot. Végül mégis a kisember menti meg a világot, de – és ismét morális csavar – pusztán azért, mert meg akarja menteni a szépséges szőke nőt (Eva Marie Saint).

Észak-Északnyugat (Eva Marie Saint, James Mason és Martin Landau) Forrás: AFP

Hitchcock filmje mai szemmel nézve is a vizuális ötletek tárháza, a Saul Bass tervezte, iskolateremtő kinetikus tipográfiájú főcímtől kezdve a forgatási engedély híján stúdióban "felépített" ENSZ-székházon és a híres repülőgépes üldözési jeleneten át a monumentális, a Rushmore-hegy nemzeti emlékhelyén előadott fináléig (az említett helyszínek ráadásul szimbolikusak: a nemzet/közösség és az állampolgár egységének megtestesítői).

A film leghíresebb jelenete kétségkívül az, amikor Thornhill a "semmi közepén", egy kukoricatáblával szegélyezett, kietlen vidéki úton várja, hogy találkozhasson az "igazi" (nem létező) Kaplannel, majd a látszatra sem adó (nem a termést permetező) repülőgép célba veszi a férfit.

A jelenetet voltaképp azért forgatta le Hitchcock, hogy leszámoljon egy "ósdi" klisével:

A hősnek olyan helyre kell mennie, ahol feltehetően meg fogják ölni. Mármost hogy szokott történni az ilyesmi? Koromfekete éjszaka, az áldozat csak vár valami elhagyatott útkereszteződésnél, egy gyér fényű utcai lámpa alatt. A kövezet még csillog az esőtől. Nagy közeli egy fekete macskáról, amint eloson a házfalhoz lapulva. Beállítás egy ablakról, valaki félrevonva a függönyt, kiles az utcára. Majd lassan közeledik egy fekete autó stb. Azon töprengtem, mi lehetne ennek a jelenetnek az ellentéte. Óriási síkság, ragyogó verőfényben és se zene, se házakból leskelődő titokzatos arc, se fekete macska!

– vallotta be Hitchcock az őt a filmjeiről faggató, kritikusból lett rendező Francois Truffaut-nak, miután a francia új hullám atyja megjegyezte, a híres üldözési jelenet nem születhetett meg forgatókönyvíró fejében, mivel semmivel sem lendíti előre a cselekményt, vagyis tipikusan rendezői ötlet.

Efféle vizuális rendezői ötlet volt az is, hogy a film végén a Rushmore-hegybe faragott elnökök arcán essen egymásnak hős és gonosz – sőt, Hitchcock eredetileg azt szerette volna, ha Cary Grant Abraham Lincoln orrában bújik el üldözői elől, és úgy bukik le, hogy tüsszent egyet (még alternatív címe is volt a filmhez: A férfi Lincoln orrában), végül a brit rendező az amerikai nemzeti érzékenységre való tekintettel elvetette ötletét.

Észak-Északnyugat (Cary Grant és Eva Marie Saint) Forrás: AFP

De nem csak a vizualitásban mutatkozik meg a hitchcocki, a cselekmény szempontjából másodlagos sziporka. Amikor Roger O. Thornhilltől megkérdik, mit jelent a nevében az "O", annyit felel: semmit. Vitriolos oldalvágás ez a rendező korábbi producerének, a nagy hatalmú David O. Selznicknek.

Tulajdonképpen az egész film olyan, mintha sok oda nem illő részletből állna össze, hogy végül mégis kiadjon egy (bújtatott üzenetet is hordozó) nagy egészet. A film kevésbé idézett jelenete a "boldog befejezésé". Egy lenyűgöző átúszó vágás (a nő a szakadék szélén kapaszkodik, a férfi húzza felfelé, majd hirtelen egy vasúti kupé emeletes ágyára rántja, immár újdonsült feleségeként) után a szerelmes párral utazó vonat behajt egy alagútba. Az egyértelmű szexuális utalás mellett adott egy másik pszichológiai sejtetés is, ami a film témájából, az életet szeszélyesen irányító véletlenekből következik: hiába reméljük, hogy egy megrázó kaland lezárása után végre jönnek a nyugodt évek. Az élet sebesen száguldó vonat, amely időről időre sötét alagutakon halad át – és soha nem tudni, mikor fog kisiklani.