A Volt egyszer egy Vadnyugat és a halhatatlanság

2019.01.03. 21:57

Ma lenne 90 éves Sergio Leone, akit a legtöbben a spagettiwestern legfontosabb rendezőjeként, a Dollár-trilógia és a Volt egyszer egy Vadnyugat alkotójaként ismernek. Leone azonban nem csak italowesternek rendezője volt, elég hattyúdalára, a Volt egyszer egy Ameriká-ra gondolni. Ez volt Leone nagy, évtizedeken át dédelgetett álomprojektje, és végül utolsó filmje is lett. Megtudhatjuk belőle, mi érdekelte a rendezőjét mindennél jobban.

Leone kevés filmet készített: hivatalosan hét nagyjátékfilmmel a háta mögött halt meg, amiből hatot maga is trilógiákba rangsorolt. (Bár hozzá kell tenni, hogy több filmen dolgozott, mint ahányat rendezőként jegyez, például a Pompei utolsó napjai-n asszisztensként kezdett, de végül a rendezést is átvette Mario Bonnardtól; a rendezéseire sokban hasonlító Nevem: Senki-n pedig társíróként és producerként hagyta ott a keze nyomát.) Debütje, A rodoszi kolosszus után készítette el a Dollár-trilógiát (Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf), utána pedig az Amerika-trilógiát (Volt egyszer egy Vadnyugat, Egy maréknyi dinamit, Volt egyszer egy Amerika). Kevés filmjére az a magyarázat, hogy Leone nem a mennyiségre, hanem minőségre utazott: annyi energiát ölt egy filmbe, mint más rendező ötbe, ennek fényében nem is csoda, hogy 60 évesen halt meg 1989-ben.

Danny Aiello, Robert De Niro és Sergio Leone 1984-ben Cannes-ban, a Volt egyszer egy Amerika premierjénForrás: AFP/Ralph Gatti

Jóval több volt, mint amerikai westernek olasz koppintásainak rendezője: Jean Baudriallard francia filozófus az első posztmodern rendezőnek nevezte, amivel nem járt messze az igazságtól. Leone a westernjeit is posztmodern szemlélettel rendezte meg, ami annyit takar, hogy nem kritizálta a klasszikus amerikai westerneket, mint ahogy a modern művészfilmesek tennék, hanem tisztelgett előttük, viszont szakított a kánon idejétmúlt és túlhaladott naivitásával, és iróniára cserélte azt.

Leone részben pont azért lehetett pionír, mert olasz volt: mint generációjából nagyjából mindenki, ő is klasszikus hollywoodi westerneken nőtt fel, rajongott értük, olyan egzotikusak voltak neki, mint egy fantasy, vagy mint Hollywood rendezőinek Akira Kurosawa japán történelmi filmjei. Az olasz westernrendezők számára ez a műfaj mindig is fantasy volt, és ők is csak fantazmagóriaként tudták feldolgozni: nem kultúraként találkoztak Amerikával, az USA csak filmek formájában jutott el hozzájuk. A szintén posztmodernistának tartott Quentin Tarantinóról is azt mondják, hogy nem a valóságról készíti a filmjeit, hanem a kedvenc filmjeit remixeli (QT pedig természetesen nagy Leone-rajongó).

Volt egyszer egy VadnyugatForrás: AFP

Leone is rajongott a westernekért, de mivel nem az ő nemzeti mítoszait dolgozták fel, komolyan már nem tudta venni őket, ezért volt mersze felborítani a műfaj szabályait, globális szintre emelni az amerikai legendáriumot, becsületes és kívül-belül makulátlan hősök helyett cinikus antihősöket vonultatva fel. Leone westernjei nem a Vadnyugatról, hanem magáról a westernről szólnak, amire a legjobb példa a Volt egyszer egy Vadnyugat, aminek forgatókönyve úgy készült, hogy Leone és írói, az akkor még filmkritikus, később "az olasz Hitchcock" Dario Argento és a nemrég meghalt sztárrendező, Bernardo Bertolucci rengeteg klasszikus hollywoodi westernt néztek meg, és azok alapján ütöttek össze egy történetet. Ha már Bertolucci: a jobb olasz műfajfilmesek nem tudták magukat kivonni a művészfilmekkel sztárrá vált honfitársaik hatása alól sem, olyanokhoz kellett felérniük, mint Fellini és Antonioni, és Leone elfogadta a kihívást.

Leone egyébként meg sem akarta rendezni a Volt egyszer egy Vadnyugat-ot, mivel akkor már rég a Volt egyszer egy Ameriká-n járt az esze, csak arra még nem tudta összeszedni a pénzt, így a hollywoodi stúdiók nyomására rendezett újabb westernt. Ekkorra megunta a műfajt, és pont ebből született a Volt egyszer egy Vadnyugat formabontó stílusa, amivel felülmúlta a felülmúlhatatlant, azaz a Dollár-trilógiát. Leone megszegte a szabályokat, de nem realizmusra cserélte a klasszikus dramaturgiát, hanem elengedte a fantáziáját, és olyan komplex és csavaros cselekménnyel állt elő, amivel addig kevesen. A Volt egyszer egy Vadnyugat nem azért olyan lassú, mert ilyen a valóság, hanem mert Leone így teremt feszültséget és atmoszférát.

Volt egyszer egy AmerikaForrás: AFP

A Harry Grey regényéből készült Volt egyszer egy Ameriká-ban Leone csúcsra járatja, amit westernjeivel megkezdett. A cím (Volt egyszer...) ezúttal is arra utal, hogy ez csak egy mese: Leone nem állítja be valóságosnak a filmjét, mint az ó-hollywoodi klasszikusok alkotói, és nem akar felmutatni valami azoknál valóságosabbat sem, ahogy a művészfilmesek teszik. Leone részben azért Harry Grey regényében találta meg a tökéletes alapanyagot egy amerikai gengszterfilmhez, mert nem tudta komolyan venni. A The Hoods című regény önéletrajzi ugyan, de Leone nem gondolta hitelesnek. Magyarán: Grey azt írt a könyvében New York-i zsidó gengszterként leélt életéről, amit nem szégyellt. Viszont a regény megidézte a klasszikus hollywoodi gengszterfilmeket, és Leone célja is hasonló volt: ismét újraéleszteni egy letűnt amerikai műfajt. Adaptációja nem realisztikus, hanem lenyűgözően naturális, feszült és fordulatos. Tele van elképesztő sztorikkal: amikor a főhős, Nudli (Robert De Niro) megerőszakol egy nőt egy bankrablás kellős közepén (úgy, hogy azt a nő provokálta ki), az csak egy átlagos jelenetnek számít a filmben. Sőt, pont ezt a jelenetet Leone képes még überelni is, amikor a megerőszakolt nő visszatér, és megpróbálja felismerni, melyik bandita volt az álarc mögött, később pedig befolyásos szereplővé küzdi fel magát.

Cikkünk folytatódik, lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő