Mészáros Márta restaurált filmjeit vetítik a MoMA-ban és a Berlinalén

Vágólapra másolva!
16. alkalommal rendezik meg a napokban a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) a restaurált filmek fesztiválját „To Save and Project - The 16th MoMA International Festival of Film Preservation" címmel. A rangos válogatásba meghívást kapott Mészáros Márta Ők ketten című filmje is, amelyet ma este vetítenek a világhírű intézményben.
Vágólapra másolva!

A Kilenc hónap nagy cannes-i sikere (FIPRESCI-díj, 1976) után lehetővé vált Mészáros Márta számára, hogy nagy sztárokkal dolgozhasson.

Az Ők ketten (1977) két nagyon különböző nőalak kapcsolatát és házasságát ábrázolta.

Az egyik nagyon szép, harmonikus és határozott – őt alakította az akkor már világsztárnak számító Marina Vlady, a másik nagyon szabálytalan, nagyon szenvedélyes. Ő volt a Kilenc hónap-ból már ismert Monori Lili.

A filmben

A film különlegessége, hogy ez az egyetlen alkotás, amelyben Marina Vlady és férje, Vlagyimir Viszockij egy megkapó csókjelenet erejéig együtt is megjelentek a filmvásznon. És itt kezdődött el Mészáros Márta és a nyolcéves Czinkóczi Zsuzsa csodálatos kapcsolata is, aki később a Naplók-ban a rendezőnő ifjúkori énjét alakította.

A 69. Berlinale felújított filmklasszikusokat felvonultató szekciójában Mészáros Márta egyik korábbi filmjét, az Örökbefogadás-t tűzik műsorra február 12-én. A filmért Mészáros Márta 1975-ben – első női rendezőként és első magyar résztvevőként – vehette át a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét.

A finoman árnyalt női portréban Berek Katalin magányos gyári munkásnőt alakít, aki hiába szeretne nős szerelmétől gyereket.

Egy nevelőotthonban élő fiatal lány lesz a „próbagyermeke", ez a kapcsolat segíti hozzá ahhoz, hogy valóban örökbe fogadjon egy csecsemőt, és életét a másoktól való függés nélkül rendezze be.

Mindkét film teljeskörű, 4K felbontású restaurálása a Filmalap tíz éves digitális filmrestaurálási programjának keretében, a Filmarchívum szakmai irányításával készült a Magyar Filmlaborban, az eredeti kameranegatív és az eredeti mágneshangszalag felhasználásával.

Az Ők ketten-t 2017-ben, Kende János operatőr, az Örökbefogadás-t pedig 2018-ban, Koltai Lajos operatőr közreműködésével újították fel a szakemberek.

A Filmalap restaurálási programjában Mészáros Márta kilenc filmjének restaurálása szerepel.