Hatvan évvel ezelőtt, 1959. január 15-én mutatták be a magyar mozik Makk Károly remekművét. A legnemesebb görög sorstragédiákat idéző, sűrű atmoszférájú Ház a szikák alatt Tatay Sándor novellájából és forgatókönyvéből készült, a korabeli magyar színjátszás csillagainak húsba maróan hiteles alakításával (Görbe János, Psota Irén, Bara Margit, Bárdy György, Szirtes Ádám) és a magyar realista filmkép iskolateremtő mesterének, Illés György csodálatos-nyomasztó felvételeivel. 

Én meg gyilkos lettem... nekem így hozták a körülmények – a magyar filmtörténet egyik, tárgyilagosságában is legkiábrándultabb zárómondata ez, az egyik legkeserűbb magyar "szerelmes" filmből. A Ház a sziklák alatt egészének légköre félelmetesen fullasztó, még az egyik legéletigenlőbb jelenet is életellenes feszültséggel telítődik. A csodaszép Bara Margit meztelenül szalad a nádasból a Balaton vízébe, az arra halászó Görbe János vágyakozva nézi a lemenő nap fényében fürdőző alakot, de közben Sárközy István szomorú-sejtelmes zenéje fojtogatóan ellenpontozza az egész jelenetet, mintegy erősítve azt az érzést, ami a kezdetektől belengi a filmet: tragédia készülődik.

Aztán kicsivel később, amikor a násznép felfelé vonul a hegyen az ifjú pár otthonához, az egyik nagytotál mintha Ingmar Bergman remekének, A hetedik pecsét (1957) záró képsorait, a danse macabre-t idézné. Ezzel is azt sugallva: haláltánc lesz ez, nem boldog házasság.  

A Ház a sziklák alatt a tehetetlen vágy és a cselekvő féltékenység, az elfojthatatlan szenvedélyek és az azokból egyenesen következő végzetes indulatok időtálló, mai szemmel is érvényes filmje. Három ember szenvedéstörténete.  

Kós Ferenc (Görbe János) betegen és összetörten tér haza a második világháborús (Tatay Sándor novellájából tudjuk: szovjet) hadifogságból szülőfalujába. Amíg távol volt, a felesége meghalt, a házról és a gyerekről az asszony nővére, a púpos és csúnyácska Tera (Psota Irén legszebb és legösszetettebb filmdrámai alakításában) gondoskodott, aki titkon szerelmes a férfiba, s abban reménykedik, most végre eljött az ő ideje. Odaadóan ápolja Ferencet (de közben próbálja elszigetelni a világtól), aki megfogadja, soha nem felejti el a nőnek, amit érte tett.

Ház a sziklák alatt (Psota Irén és Görbe János)Forrás: Filmarchívum

Csakhogy, amikor a férfi talpra áll, és visszatér belé az életkedv, a falu szépét, Zsuzsát (Bara Margit) szemeli ki magának, akit feleségül is vesz, s az ígéret ("Jó voltál velem. Az isten verjen meg, ha elfelejtem") megtagadása egyet jelent a végzettel. A féltékeny Tera nem hagyja, hogy boldogok legyenek, a ház fele az övé, tehát visszaköltözik, és minden lehetséges eszközzel igyekszik megrongálni a házasságot. Zsuzsa elköltözne, de a változástól idegenkedő Ferenc nem akarja elhagyni a házat meg a hegyet, tehetetlensége éppúgy erodálja a nő kötődését, mint a puszta jelenlétével is bosszúságot okozó Tera. 

Ház a sziklák alatt (Bárdy György és Bara Margit)Forrás: Filmarchívum

 

A torz "szerelmi" háromszög négyszöggé alakul, Zsuzsát az erdész (Bárdy György) édesgetné magához. Előbb-utóbb minden asszony eljön hozzám– mondja a sátáni csábító a nőnek, mielőtt megcsókolná. Alig kivehető, de annál fontosabb apró részlet: a háttérben a fa törzse televésve nevekkel, megannyi szerelmi vallomással.

Én nem akarok boldogtalan lenni. Segíts rajtam, Ferenc... Ments meg magadnak engemet– sír a vágyaival és férje iránti érzéseivel egyaránt viaskodó asszony. De Ferenc nem tud segíteni, még magán sem. Tehetetlennek érzi magát a családi életébe kétfelől is betüremkedő idegenekkel szemben, gyilkos indulatait igyekszik elfojtani magában. Cselekvőképtelensége végül hirtelen ötlettől és lehetőségtől megzavarodva vált gyilkos cselekvésbe, de hamar rádöbben, hogy halál árán nem lehet boldog, a bűntudat felemészti, a felesége elfordul tőle, végül feladja magát.

Makk Károly brutális, erős hangulatú filmet rendezett Tatay Sándor saját – 1945-ben született, eredetileg is vizuális nyelvezetű – novellájából írt forgatókönyvéből. A nagyszerű novella és a kiváló forgatókönyv nem szül törvényszerűen mozgóképes remekművet. Makk Károly viszont épp ezzel a lélektani drámával ért művészi értelemben a csúcsra. Sallangmentes, esztétikájában és mondandójában is univerzális érvényű filmjében a cselekményvezetés éppolyan feszes, az atmoszféra éppolyan sűrű és vészterhes, mint a Tatay-novella esetében, miközben a kimért tempó csak növeli az ábrázolt világ ürességének és ridegségének érzetét. Minden beállítás, minden vágás és minden hang súlyos tartalmat és feszültséget hordoz, és ez a drámai légkör határozza meg a magyar filmben kiemelkedő színészvezetést is. Utóbbit Makk még egy fontos szempontnak rendelte alá: három főszereplőjével egyaránt szimpatizál, így a néző is képes mindhármukkal azonosulni, átérezni szenvedésüket, vágyaikat és indulataikat. Már-már dosztojevszkiji pszichológiai alapossággal megrajzolt figurák ezek, ami különösen Psota Irén (akkoriban Makk felesége) alakításában érhető tetten.

Makk és Tatay mellett a magyar operatőr iskola megteremtője, Illés György a film harmadik alkotótársa. Mesterien stilizált, fekete-fehér, de mégis "sokszínű" képein a baljósnak tűnő táj, a klausztrofób belső terek és a fürkésző portrék kontrasztjaikban is tökéletes összhangban vannak, a konkrét balatonvidéki helyszínek egyszerre válnak általános térré (vagyis az az érzetünk támad: ez a történet bárhol játszódhatna), miközben a tájképek folyamatosan visszatükrözik a szereplők lelkiállapotát: az alkonyban ember összeolvad a tájjal. 

Tatay novellájában eleve efféle általánosságra törekedett, s nem nevezi meg közelebbről a hegyvidéket, a falut. Makk Károly filmjében a helyszín egyszerre konkretizálódik, s válik (Illés jóvoltából) mégis felismerhetetlenné. Óriási kontrasztban áll a Ház a sziklák alatt vidéke az első Makk-film (a szintén irodalmi adaptáció) Liliomfi badacsonyi környezetével. A Liliomfi-ben Pásztor István színekben gazdag, buja tájképeket fotografált a szerelmi komédiához, Illés György ugyanazt a vidéket sötét tónussal, a szürke sok száz árnyalatával festette kopár valósággá a boldogtalanság kamaradrámájához. S ha már: a minden műfajban alkotni képes Makk Károly pályája elején, öt év alatt feldolgozta a szenvedély lelkiállapotának két végpontját, úgy, hogy mindkét alkalommal sikerült megragadnia az általános érvényűt.

Krencsey Marianne, Darvas Iván, Makk Károly és Pásztor István a Liliomfi forgatásánForrás: Filmarchívum

A Ház a sziklák alatt bemutatásakor az elmarasztaló kritikák épp ezt az általánosságot kérték számon. Sok ítészt bosszantott az univerzális filmnyelv, hogy a film "nem eléggé magyar", hiányzik belőle a (kommunista) politikai mondanivaló, hogy Makk nem az "új világ új emberének" szemszögéből láttatja a magyar valóságot. A San Franciscó-i fesztivál nagydíját elnyerő film erényeit egy évtizeddel később aztán a Magyar Filmművészek Szövetségének játékfilm- és filmkritikus-szakosztálya is elismerte, amikor beválasztotta az 1948–1968 közötti évek 12 legjobbnak tartott magyar filmje (az ún. Budapesti tizenkettő) közé. 

Az 1959-es elmarasztaló kritikáknak abban igaza volt, hogy a Ház a sziklák alatt történetébe nem türemkedik be feleslegesen semmiféle politikai felhang. Sőt, a kurzusfilmek sematizmusától irtózó, a társadalmi összeütközéseket is a személyesség hiteles drámáin keresztül megjeleníteni igyekvő Makkot saját bevallása szerint épp a "mindenfajta aktuálpolitikai sallang nélküli természetesség" és az életszagú dialógusok fogták meg Tatay novellájában. A Ház a szikák alatt ennek megfelelően nem csupán három ember kényszerű összezártságának és lehetetlen együttélésének tragédiáját meséli el, de apró életképeiben hitelesen ábrázolja a háború utáni Magyarország paraszti életsorsát is. 

Ház a sziklák alatt (Psota Irén, Bara Margit és Görbe János)Forrás: Filmarchívum

A novellához képest két fontos dramaturgiai változás került a forgatókönyvbe. Az egyik Makk művészi ambícióiból ered: míg Tataynál Zsuzsa és az erdész viszonya beteljesül ("Mert a vétkezéshez erő kell. A gyöngék elbotlanak a bűn útján, de ők erősek voltak."), addig a filmváltozat nyitva hagyja Zsuzsa sorsának alakulását. Persze sejthető, hogy az összetörtnek ábrázolt asszony már nem élhet boldogan. Amikor megtudja, mit művelt a férje, a pincébe zárkózik, Tera lakrészébe: őt éppúgy kínozza a bűntudat, mint Ferencet.

A másik változtatás a film keretes szerkezete, s annak "idegentest" szereplője. A film elején és végén Ferenc és komája-bajtársa (Szirtes Ádám) együtt utaznak a balatoni komppal. Míg Ferenc mindkét alkalommal szenved, a másik a jövőt tervezi, kisgazda reményeit dédelgeti. Neki úgy hozzák a körülmények, hogy végül gazda lett, de a jövőbe és saját magába vetett hite csak látszólag ellensúlyozza Ferenc, és a film egészének átható pesszimizmusát. Jól tudjuk, annak a malacnak a levágásáért, amit 1946-ban a sajátjának mondhatott, pár évvel később komoly büntetés járt; a föld, amit a gróféból a magáénak íratott volna, végül bevándorolt a "közösbe", és ha túl ügyesen gazdálkodott a rövidre szabott szabadság alatt, hát akkor a házát feketére festették azok, akik kulákot kiáltottak. A film zárlatában a végtelen tengernek tűnő Balatonon nemcsak Ferenc, de az ő életének hajója is elúszott.