Oscar-jelölések: teret nyertek a közönségfilmek és a világ filmművészete

Michael B. Jordan a Fekete Párduc egyik jelenetében.
Vágólapra másolva!
Bejelentették az Oscar-jelölteket, ami alapján kirajzolódik a közönségfilmek és az idegen nyelvű filmek térnyerése. Először lehet legjobb film egy képregényen alapuló szuperhősfilm, a Fekete Párduc, és először lehet legjobb rendező két idegen nyelvű film alkotója is (Alfonso Cuarón a Romá-val és Pawel Pawlikowski a Hidegháború-val). 
Vágólapra másolva!

A Golden Globe-gálán hoppon maradt a Fekete Párduc című, Marvel-féle szuperhősfilm, viszont ez az első, önálló képregényen alapuló film, amit a legjobb filmnek jelölnek. Az adaptációk jól szerepeltek az idei Oscaron: a Csillag születik-nek már a negyedik változatát jelölték a legrangosabb hollywoodi elismerésre. A történet különböző változatai eddig 26 jelölést kaptak, Bradley Cooper és Lady Gaga idei jelölése révén pedig harmadjára fordul elő, hogy mindkét főszereplőt jelölték.

Cooper tehát betonbiztos alapanyagot választott debütáló rendezéséhez, bár ironikus módon rendezőként nem kapott jelölést.

Arra viszont mérget lehetett venni, hogy színészként jelölni fogják: már a tizenötödik, aki egy saját maga rendezte film révén szerepel a jelöltek mezőnyében, és a kilencedik, aki bemutatkozó rendezésével érte el ezt a teljesítményt.

Michael B. Jordan a Fekete Párduc egyik jelenetében. Forrás: MTI/AP/Marvel Studios/Disney/-

A Fekete Párduc jelölésével az Oscar-szavazók a nagyközönség felé tettek gesztust, de azzal sem vádolhatóak, hogy mellőznék a művészfilmeket. 1966 óta először fordult elő, hogy a legjobb operatőri munkáért jelölt filmek között kettő is fekete-fehér: ezek a Roma és a Hidegháború. Amelyek ráadásul egyben idegen nyelvű filmek is, előbbi mexikói, utóbbi lengyel. És mindkettő tarolt a jelölések terén: Pawel Pawlikowskit a Hidegháború-ért legjobb rendezőnek jelölték, a Roma pedig tíz jelölésével beállította a Tigris és sárkány című kínai alkotás rekordját, idegen nyelvű mű ennél több kategóriában még nem volt esélyes az Oscar-díjra. Alfonso Cuarón munkája a tizedik idegen nyelvű alkotás, amely bekerült a legjobb filmnek járó díj jelöltjei közé, ha nyer, azzal Oscar-történelmet ír, hiszen eddig egyetlen idegen nyelvű filmnek sem sikerült elvinnie a legfontosabbnak tartott díjat. Csupán az ötödik film, amelyet ugyanabban az évben a legjobb idegen nyelvű alkotások és a legjobb filmek között is jelöltek. Az előző négy - a Z, Az élet szép, a Tigris és a sárkány és a Szerelem - egyaránt elnyerte az idegen nyelvű film Oscar-díját, a legjobb film kategóriában viszont hoppon maradt. Alfonso Cuarón a negyedik, aki négy különböző kategóriában - a legjobb film, rendezés, operatőr és eredeti forgatókönyv - is jelölést kapott ugyanazért a filmért.

Hogy mennyire nyitnak az amerikai filmakadémia tagjai a nagyközönség felé és ismerik el, hogy a világ filmművészete felzárkózott hozzájuk, az majd a díjátadón derül ki, mindenesetre a Fekete Párduc és a Roma győzelme egyaránt nagy meglepetés lenne.

A 91. Oscar-díjkiosztó gálát február 24-én tartják a Los Angeles-i Dolby Színházban.