Nem lesz házigazdája az idei Oscar-díjátadónak

Oscar szobor
A szervezők azt ígérik, hogy az idei ceremónia nem lesz hosszabb három óránál.
Vágólapra másolva!
Nem lesz ceremóniamestere az idei Oscar-díjátadónak a gálát az Egyesült Államokban sugárzó ABC televízió keddi bejelentése szerint.
Vágólapra másolva!

A csatorna elnöke újságírókkal azt közölte, hogy

ehelyett a díjakat átadó hírességekre helyezik a hangsúlyt a gála levezénylésében.

Karey Burke emellett meglehetősen izgalmas nyitányt ígért a február 24-i ceremónián.
A 91. Oscar-gála házigazdája Kevin Hart lett volna.

A komikus azonban decemberben, miután homofób Twitter-bejegyzései kerültek elő, bejelentette, hogy mégsem tesz eleget a felkérésnek.

A szervezők azt ígérik, hogy az idei ceremónia nem lesz hosszabb három óránál. Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frazer Harrison

Az amerikai filmakadémia elismeréseit eddig egyetlen alkalommal, 1989-ben rendezték meg hivatalos házigazda nélkül.

Karey Burke továbbá közölte, hogy ígéretet kapott a filmakadémiától arra, hogy az idei ceremónia nem lesz hosszabb három óránál. Ennek tekintetben bölcsnek nevezte a show producereinek azt a döntését, hogy az idén nem lesz házigazdája világ egyik legnézettebb díjátadójának..