Két jelenetet is megnézhetünk az Apró mesékből - videó

Vágólapra másolva!
Közönségtalálkozókkal kísért premier előtti vetítések és két jelenet érkezett a Szász Attila rendezte Apró mesék-hez.
Vágólapra másolva!

Az Apró mesék története szerint hónapokkal a II. világháború után zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén.

Miközben háborús démonjaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról. A film főszereplői Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica és Molnár Levente.

Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró alkotópárosnak az Örök tél, a Félvilág és A berni követ után az Apró mesék az első olyan filmje, amely moziban debütál.

A premier előtti vetítések időpontjai és helyszínei:

  • február 23., szombat 19.00 – Toldi mozi (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38) premier előtti vetítés
  • március 1., péntek 20.30 – Művész mozi (1066 Budapest, Teréz krt. 30) közönségtalálkozó (Szabó Kimmel Tamás és Kerekes Vica főszereplők, Szász Attila rendező, Köbli Norbert forgatókönyvíró)
  • március 7., csütörtök 18.30 – Debrecen, Apollo mozi (Debrecen, Miklós u.1.) közönségtalálkozó (Kerekes Vica és Molnár Levente főszereplők, Szász Attila rendező)
  • március 8., péntek 19.00 – Uránia Nemzeti Filmszínház (1088 Budapest, Rákóczi út 21.) közönségtalálkozó (Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró)
  • március 14., csütörtök 18.00 – Szombathely, Savaria mozi (Szombathely, Mártírok tere 1.) közönségtalálkozó (Kerekes Vica főszereplő, Szász Attila rendező, Köbli Norbert forgatókönyvíró)
  • március 18., hétfő 18.00 – Kecskemét Otthon mozi (Kecskemét, Kossuth tér tér 4.) közönségtalálkozó (Szabó Kimmel Tamás és Kerekes Vica főszereplők, Szász Attila rendező, Köbli Norbert forgatókönyvíró)