Oscar előtt: most kiderül, történelmet ír-e a Roma

2019.02.24. 21:28

Február 24-én, vasárnap (magyar idő szerint: február 25-én 02 órától) rendezi meg az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája a 2018-as év legjobb filmjeit és filmeseit díjazó 91. Oscar-gálát. A Los Angeles-i Dolby Színházban tartott díjátadón 24 kategóriában hirdetik ki a győzteseket. A jelölteket január végén jelentették be: a legtöbb jelölést A kedvenc és a Roma kapta (10-10), de az eddigi (Oscar-belépőnek tartott) elismerések alapján úgy tűnik, utóbbinak van valódi esélye arra, hogy a főbb kategóriákban nyerjen. 

Sok szempontból máris drámai a 91. Oscar-gála: nem is azért, mert izgalmas a "verseny" a főbb kategóriákban, hanem mert már jóval az esemény előtt kisebb-nagyobb botrányokkal tépázta az amerikai filmakadémia mind a saját, mind a ceremónia megítélését. A 25. kategória, vagyis a legjobb "népszerű" filmek díjának bevezetésére tett kísérlet mellett legutóbb például a "technikai díjak" (beleértve az egyik fő kategória: az operatőri díj) reklámszünetbe való száműzésének (végül jelentős filmszakmai felháborodásra visszavont) ötlete nem igazán számított jó reklámnak. 

Ahogy az sem tesz jót az akadémia és az esemény népszerűségének, hogy az idei gálának nem lesz műsorvezetője: tavaly december 6.-án, két nappal az után, hogy bejelentették, Kevin Hart lesz az Oscar házigazdája, a komikus-színész visszalépett, mert évekkel korábbi homofób viccei miatt több cikkben is kritizálni kezdték. A műsorvezető személye 2019 januárjában még mindig kérdéses volt, végül 2019. február 5-én az ABC televízió bejelentette, a 91. Oscar-gálának nem lesz házigazdája - amire korábban csak egyszer, 30 éve volt példa, legalábbis amióta televízióban közvetítik a díjátadót. 

Szégyent hozott, nemcsak az amerikai filmakadémiára, de a teljes mozgókép-iparra  - fogalmazott 17 hollywoodi filmsztár (köztük Paul Newman és Julie Andrews) abban a nyílt levélben, amit pár nappal a 61. gála után tettek közzé, mélységes csalódottságuknak hangot adva. A Grease producere, Allan Carr által menedzselt ceremónia ugyanis egyike volt az Oscar-gálák történetének legrosszabb és legunalmasabb díjátadóinak, annak ellenére, hogy Carr számos, ma ismert újítást vezetett be. Az ő ötlete volt például, hogy a díjak átadói mindig párban legyenek, hogy a fontosabb résztvevők számára sztárdizájnerek tervezzék a ruhákat, illetve ő vezette be a borítékok felnyitásánál az "and the Oscar goes to..." felvezetőt.

RomaForrás: Netflix

Idén A kedvenc és a Roma alkotói izgulhatnak a legtöbbször a borítéknyitásoknál. Mindkét alkotást 10-10 kategóriában jelölték, ráadásul a Romá-t a legjobb film és a legjobb idegen nyelvű alkotás kategóriájában is. Az is ritka, hogy idegen nyelvű filmet a legjobb film díjára jelöljenek (ezt megelőzően összesen 10 alkalommal, és 5-ször, hogy mindkét kategóriában), de arra még nem volt példa, hogy idegen nyelvű film elnyerje a legjobb film díját. A Roma tehát Oscar-történelmet írhat, de akkor is, ha nem a legjobb film, hanem a legjobb idegen nyelvű alkotás díját kapja meg, ugyanis mexikói nevezés eddig még nem nyert (1961 óta 9 alkalommal jutott mexikói alkotás a kategória jelöltjei közé). 

A Gravitáció-val rendezői és vágói Oscart nyert Alfonso Cuarón önéletrajzi ihletésű alkotása ráadásul a Netflix diadalát is elhozhatja,  a Romá-t ugyanis a streaming szolgáltató gyártotta. A tavalyi cannes-i filmfesztiválról kitiltott Netflix az érdekeltségébe tartozó alkotásokkal 2017-ben és 2018-ban már nyert szobrot, a legjobb rövid dokumentumfilm (The White Helmets) és a legjobb dokumentumfilm (Icarus) kategóriájában, de ez az első alkalom, hogy a vállalat által pénzelt opus bekerült a legjobb film Oscar-jelöltjei közé. A Netflix meg is tesz mindent, hogy a díjat elnyerje: a 15 millió dolláros gyártási költség többszörösét, a The Ankler értesülései szerint mintegy 50 millió dollárt költött el az Oscar-kampányra. 

A Roma győzelme a nők tekintetében is újat hozhat: a film társproducere, Gabriela Rodriguez lehet az első latin-amerikai producernő, aki elnyeri a legjobb film Oscarját (Cuarónnal együtt a harmadik mexikói producer, akinek filmje nyer, igaz, Alejandro González Iñárritu és Guillermo del Toro amerikai filmért vehették át a díjat), az elsőfilmes Yalitza Aparicio pedig az első mexikói színésznő lenne, aki a legjobb színésznő díjával távozhat (a második, akit egyáltalán ebben a kategóriában jelöltek, 2002-ben Salma Hayeknak volt esélye a díjra a Frida főszerepéért). 

Igaz, a legjobb színésznő kategóriájában inkább A kedvenc és A férfi mögött két főszereplőnője az esélyes. Olivia Colman már megnyerte a Golden Globe-ot, a BAFTA-díjat és számos amerikai kritikus szervezet elismerését, viszont a hétszeres Oscar-jelölt Glenn Close a szintén Oscar-előrejelző amerikai színészcéh díjazottja. A színészek között viszont Rami Malek győzelme biztosnak tűnik a Bohém rapszódiá-ért.

Olivia Colman A kedvencbenForrás: Fórum Hungary

A kedvenc és a Bohém rapszódia is a legjobb filmek jelöltjei között van, ahogy a Zöld könyv, a Fekete Párduc, a Csillag születik, a Csuklyások és Az alelnök is. A Queen-film, a Csillag születik sokadik remake-je és a Fekete Párduc jelölése ráadásul azt is jelzi, az amerikai filmakadémia, ha nem is vezette be a népszerű filmek kategóriáját, nagyobb teret enged a populáris műfajoknak, ráadásul a Marvel-műhely idén jutott először a kategória nomináltjai közé. A korábbi díjakat figyelembe véve, mégis leginkább a Roma számít esélyes befutónak: eddig mintegy 170 díjat nyert, köztük a velencei filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt, de olyan Oscar-belépőnek számító elismeréseket is megkapott, mint a Golden Globe (igaz, itt idegen nyelvű filmként) és a BAFTA (itt viszont mindkét kategóriában nyert), és a legtöbb amerikai kritikus szervezetnél is az amerikai rendezők céhe által kitüntetett Cuarón alkotása lett a kedvenc.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Előző
  • 1
  • 2
Következő