Még mindig a Marvel Kapitány érdekli a legtöbb magyar mozinézőt

Marvel Kapitány, Captain Marvel, Bire Larson
Vágólapra másolva!
Hiába a hosszú hétvége: a magyar mozis statisztikák mintegy 10 százalékkal romlottak. A legnézettebb film továbbra is a Marvel Kapitány, ami a bemutatását követő második hétvégén is csaknem 90 ezer embert csalogatott a filmszínházakba. A legnézettebb 10 alkotás között két magyar film is szerepel, a friss bemutató Apró mesék és a Kölcsönlakás.
Vágólapra másolva!

Második hete vezeti a nemzetközi és a magyar toplistákat a Marvel-univerzum első női szuperhősfilmje. A Brie Larson főszereplésével készült Marvel Kapitány Magyarországon a nemzeti ünnep hétvégéjén 87 797 nézőt vonzott, csaknem kétszer annyit, mint a negyedik hete futó Így neveld a sárkányodat 3.-at, ami 45 800 nézőjével a második a hazai sikerlistán.

A Filmforgalmazók Egyesülete adatsora szerint három premierfilm is a legnézettebb 10 között végzett: a Családi bunyó 32 580 nézőjével a harmadik, A királynő kutyája 22 256 nézője pedig a negyedik helyre volt elég. A Köbli-Szász alkotópáros első közös mozifilmje, a második világháború után játszódó Apró mesék című feszes thriller nem sokkal, nagyjából 3 ezer jeggyel maradt le az ötödik helyről (Zöld könyv): 12 201 nézővel lett a hatodik.

A legnézettebb 10 alkotás között még egy magyar film szerepel: a Valentin-napra időzített Kölcsönlakás 6 302 eladott mozijeggyel a nyolcadik a magyar sikerlistán. Dobó Kata rendezői debütjét eddig 145 695-en látták.