Angelina Jolie és Brad Pitt most már hivatalosan is szingli

Angelina Jolie Brad Pitt TV+Sztárok Botrányos válások 2016-ban: van miről beszélni!
Vágólapra másolva!
Vége a Brangelina névre keresztelt álompárnak: a hétvégén született kétoldalú Los Angeles-i bírósági ítélet értelmében a 43 éves Angelina Jolie és Brad Pitt (55) mostanról jogilag is egyedülállónak minősül.
Vágólapra másolva!

A pár 2016-ban jelentette be a válást, ami még mindig nem zárult le teljesen.

Kapcsolatuk 10, házasságuk 2 éven át tartott, 6 gyereket neveltek.

Angelina Jolie és Brad Pitt Forrás: AFP/Leon Neal

Pitt bevallása szerint a Mr. és Mrs. Smith forgatásán szeretett bele Jolie-ba.

Akkor még Jennifer Aniston volt a felesége.

Második, és eddig utolsó közös filmjük a 2015-ös A tengernél volt.