Még mindig a Bosszúállók: Végjáték érdekli az amerikaiakat

Thanos páncélja
Vágólapra másolva!
A Bosszúállók: Végjáték továbbra is az észak-amerikai kasszasikerlista élén áll, a Disney szuperhősfilmje harmadik hete nem mozdul a csúcsról.
Vágólapra másolva!

A Walt Disney filmvállalat vasárnapi adatai szerint a Bosszúállók: Végjáték a hétvégén újabb 63,1 millió dollárt (18 milliárd forintot) keresett az észak-amerikai mozikban, és ezzel amerikai és kanadai bevételei elérték a 723,5 millió dollárt (208 milliárd forintot).

A Pokémon - Pikachu, a detektív című produkcióra, amelynek főszerepéhez Ryan Reynolds kölcsönözte a hangját, a pénteki premiertől vasárnapig 58 millió dollárért (16,7 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők.

A Csaló csajok című vígjátékra pedig, amelyben Anne Hathaway és Rebel Wilson szerepel, 13,6 millió dollárért (4 milliárd forintért) fogytak a jegyek.

Az első öt közé még a The Intruder című horror és Jonathan Levine Csekély esély című romantikus komédiája jutott be 6 millió dollár (1,7 milliárd forint) körüli bevétellel. Diane Keaton szintén a hétvégén debütált Poms című vígjátéka 5,1 millió dolláros (1,5 milliárd forintos) jegyeladásával alaposan elmaradt a várakozásoktól.