Két magyar film is ott van 2019 eddigi legnézettebb 10 filmjében

Kölcsönlakás
Vágólapra másolva!
Közel 3,8 millió néző 5,48 milliárd forint jegybevételt termelt a hazai mozikban az NMHH Nemzeti Filmirodájának összesítése szerint 2019 első negyedévében. A Top 10-be bekerült a magyar Kölcsönlakás (interjúnk Dobó Katával ide kattintva látható) is 150 ezer nézővel, a tizedik helyen lévő BÚÉK (cikkünk itt olvasható) című filmre pedig 112 ezren voltak idén kíváncsiak (amely egyébként az olasz Teljesen idegenek magyar remake-je és a forgalmazó közlése szerint a tavaly decemberben bemutatott filmet eddig 271 930 néző látta). A tíz legnézettebb film közül – a két magyar filmet leszámítva – mindegyik amerikai gyártású. Az artmozikban a Rossz versek tarolt, amit az Oscar-díjas Zöld könyv – Útmutató az élethez és a Bohém rapszódia követ.
Vágólapra másolva!

Az Így neveld a sárkányodat! 3. című animációs filmet nézték meg a legtöbben 2019 első negyedévében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint: 388 ezren látogattak el rá, ami 50 ezerrel több, mint a második helyezett Marvel Kapitány nézőszáma.

A szuperhősös film után a harmadik helyen áll 238 ezer nézővel az Instant család, egy családi vígjáték az örökbefogadásról.

Forrás: NMHH

Az NMHH külön kimutatást készített az artmozikról is. A nézők száma túllépte a 340 ezret, amely 40 ezres visszaesést jelent a tavalyi hasonló időszakhoz képest, míg a jegybevétel meghaladta a 430 millió forintot, ami közel 37 millióval kevesebb 2018 első negyedévéhez hasonlítva.

A művészmozikban a magyar Rossz versekre váltottak a legtöbben – 22,3 ezren – jegyet, amit az Oscar-díjas Zöld könyv – Útmutató az élethez követett 20,6 ezer nézővel és a szintén díjnyertes Bohém rapszódia 14,4 ezerrel.

Az Így neveld a sárkányodat! 3. ezekben a mozikban csak körülbelül 10 ezer látogatót vonzott.

Forrás: NMHH

Az adatokból az is kiderül, hogy átlagban 29-en mentek el egy vetítésre – ez a szám artmozik esetében 23 fő –, az átlag jegyár pedig összességében 1456 forint volt, míg az artmozikban 1262 forint. A főváros után – ahol egy belépő átlagban 1585 forint – Győr-Moson-Sopronban és Fejér megyében kellett több mint 1500 forintot fizetni, átlagosan 1553, illetve 1534 forintot egy jegyért. A többi megyében sem lehetett ezer forint alatt megúszni a mozizást, leszámítva Tolnát és Pest megyét, ahol 929 forint, illetve 982 forint volt egy jegy átlagos ára.