Csillagok határán: Áldozatok az űrbéli megtermékenyítés oltárán

2019.06.13. 15:11

Claire Denis legújabb alkotása kicsit horror, kicsit thriller, de leginkább erotikus sci-fi – futurisztikus környezetben játszódó erőszakos romantika.

Claire Denis, a Kínzó mindennapok rendezőjének legújabb filmjében egy olyan – joggal 18-as karikát kapó – két órás kínszenvedést készített el, ami ugyan nagyon eredeti, magasröptű és sokat sejtető, ám végtelenül naturalista képekkel tűzdelve mindössze csak azt akarja elmondani, hogy az embernek (legyen az mintaéletű vagy sorozatgyilkos) nincs más dolga csak a szaporodás.

A rendezőnő eddigi filmjei is gyakorlatilag egyetlen téma körül forogtak, ez pedig nem más, mint a vágy, aminek nem is feltétlenül a tárgyán van a fő hangsúly, hanem magán a vágyódás érzésén. Az epekedés mint olyan sok esetben annyira erős, hogy a kielégülés vágya akkor sem csitul, ha a film főhőse megkapta azt, amire közel két és fél órán keresztül vágyott. A Csillagok határán talán a legösszetettebb módon keretezi a vágyódás fogalmát, hiszen itt a központi szexuális sóvárgás mellett megjelenik a honvágy, a túlélni akarás és az ismeretlen felfedezése iránti epekedés is.

Csillagok határán (Robert Pattinson)Forrás: ADS Service

A film egészén annyira kivehető a rendező ujjlenyomata, hogy ha nem tudnám, akkor is egyértelmű lenne már a tízedik perc után, hogy ez bizony egy újabb Claire Denis alkotás. Kicsit horror, kicsit thriller, de leginkább erotikus sci-fi, egy futurisztikus környezetben játszódó erőszakos romantika.

A történet tényleg a csillagok határán játszódik, ám a film nézése közben egyáltalán nem jut eszünkbe, hogy a cselekmény egy űrhajóban játszódik, valahol a Földtől távoli fekete lyukak körül. Az asztronauta-sorsra ítélt fedélzet tagjai olyan, a társadalom fekélyeként számon tartott fiatalok, akiknek gyilkosságok és egyéb halálos ítélettel sújtható borzasztó bűnök feketítik a lelküket, ezért lelkiismeret-furdalás nélkül feláldozhatóak az űrbéli megtermékenyítés oltárán.

A mozi első hangjai nondiegetikusan lépnek be a képek mögé, majd a film (a rendező egyik stílusjegyét megmutatva) tulajdonképpen egy visszaemlékezésből építkezik tovább. Monte-nak (Robert Pattinson) az emberkísérleti csapat egyetlen életben maradt alanyának emlékképeit merevíti ki, majd mutatja meg a kamera. Az idő és a tér néhol egybefolyik, és csak néhány perc elteltével döbbenünk rá, hogy Monte fejében vagy a jelenben vagyunk éppen.

Dr. Dibs (Juliette Binoche) egy bűnös múltú doktornő, aki csecsemőkorú gyermekei meggyilkolásáért vezekel – ugyanakkor ez küldtetés is számára: ő lesz az első tudós, aki képes lesz mesterséges megtermékenyítéssel „létrehozni", majd felnevelni egy csecsemőt a világűrben. A kísérletben résztvevő férfiak spermáikkal, a nők pedig a magzat számára otthont adó testükkel járulnak hozzá a sámáni doktornő kísérleteihez. Kivéve egyetlen férfit: Monte-t, aki szűzies önmegtartóztatással, a földi emlékek és az idegen űrbéli világ felfedezése közötti keresztmetszetben él.

Csillagok határán (Juliette Binoche és Robert Pattinson)Forrás: ADS Service

Ha a film legmélyebb mondanivalóit akarjuk kiemelni, akkor egyértelműen a világ megmentése és az emberi lét Földön kívüli komfortjának megteremtését, valamint fenntartását kell megemlíteni. A probléma csak azzal van, hogy ez a szépnek is nevezhető gesztus teljesen elvész abban a szexualitástól túlfűtött, tesztoszteronszagú űrhajóban, ahol Juliette Binoche egy túlméretezett vibrátorral elégíti ki magát, a filmben csak „fuckbox"-nak nevezett szobában (nem is szólva a nemi erőszakról és kéjgyilkosságról). Az, hogy a sámánasszony folyamatos kéjmámora hogyan segíti a mesterséges megtermékenyítés sikerességét, a film végéig kérdés marad, de az kétségtelen, hogy ez a néhány perc lehetett a készítők kedvenc etapja, lévén ez a leghosszabb egybefüggő jelenet a filmben.

A Csillagok határán leginkább a rendező feltétlen rajongóinak lehet kielégítő szórakozás, mert kifogástalan plakátja és előzetese után egy akkora csalódás, amit talán a legnagyobb fekete lyuk sem nyelne el.